A szervezet nem a tagok piaci érdekeit, hanem a szakmát képviselik többek között a döntéshozók felé - mondta Pukler Gábor, a Jövő Mobilitása Szövetség elnöke.
Stratégiájukban kiemelt helyen szerepel a részvétel a szabályozás és a gyakorlat összehangolásában, az elektromos járművek otthontöltési feltételrendszerének kidolgozásában, a mindenki számára elérhető töltési infrastruktúra harmonizációjában, valamint a mobilitással kapcsolatos ösztönző- és támogatórendszerek kialakításában és továbbfejlesztésében.
Pukler Gábor példaként említette: ki szeretnének dolgozni egy rendszert, amelynek köszönhetően elszámolhatóvá válik, ha valaki otthon tölti a céges autóját.
Azt is szeretnék elérni, hogy
az elektromosautó-vezetés az járművezetés oktatás részévé váljon, ez azonban egyelőre távlati cél.
A Jövő Mobilitása Szövetség mindezeken túl a kutatás-fejlesztés támogatásában, a terület edukációjában, a fenntartható közlekedés-szervezésben, valamint az infrastrukturális adatmegosztásban és -szolgáltatásban is részt vállalna.
A szervezet a következő három évben olyan fejlesztéseken dolgozik majd, mint az elektromos jármű töltőhálózat országos lefedettségnek előmozdítása, a kapcsolódó töltési rendszer átjárhatósága vagy a közösségi közlekedést kiegészítő utolsó kilométeres megoldások elterjesztése, vagy a járműmegosztó szolgáltatások elterjedésének és szabályozottságának elősegítése.
A szervezet alapítótagjai a
- a BÉFLEX,
- a Blinkee.city,
- a Driving Camp,
- az E.ON Hungária,
- az Elektromotive Hungaria,
- az Environmental Research Institute,
- a Gerinfo,
- a H1 Systems,
- a Hyunday,
- az Innoplace,
- a KIA Motors,
- a KPMG,
- a Mercarius Flottakezelő,
- a Neosoft,
- a Nissan,
- az OTP Mobil,
- a Pappas Auto,
- a Porsche Hungária,
- a Posta Biztosító
- és a Vodafone.
Első körben csatlakozott a szövetséghez
- az MVM Csoport,
- a MÁV Szolgáltató,
- a ShareNow
- és a GreenGo.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Saját aranyukra fáj a németek foga