A képviselő-testület zárt ülésen fogadta el az eladásról szóló előterjesztést, de a Magyar Nemzet információi szerint a Sziget Fesztivál korábbi tulajdonosának 118 millió forintot kell fizetnie a tóért, pontosabban annak harmadáért.
Az árajánlatot egyébként nem Gerendaiék adták, az önkormányzat ugyanis - hivatalos értékbecslés alapján - ezen az áron hirdette meg az ingatlant, még február elején. Gerendai Károly a lapnak azt mondta, több év alatt nagyjából egymilliárd forintos beruházásra készülnek, és négy strandot hoznak majd létre.
Állítása szerint három évvel korábban megkereste őt a tó többi részének a tulajdonosa, az Óbuda Zrt., és jelezte neki, hogy hamarosan bezárják a Lupa-tavi bányát, így a területet hasznosítanák.
A tárgyalásokon arról tájékoztatták, van egy megállapodásuk az önkormányzattal, ami alapján megvehetik a település tulajdonában lévő részt is, de erről a jogról lemondanának, így az egész tó területén lehetne fejleszteni.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol