A Baumax Magyarország Zrt. 2015 második negyedévében vonul ki Magyarországról, ezt már korábban közölte a barkácsáruház. Az ugyanakkor még teljes körben nem tisztázott, hogy ezután ki biztosítja a vásárlók szavatossági és jótállási jogait. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) válasza szerint azonban a szabály egyértelmű: az üzlet megszűnését követően is érvényesek a jogszabályokban biztosított szavatossági és jótállási jogok.
Hibás termék esetén a fogyasztó kérheti a hibás termék javítását vagy cseréjét, vagy ha a vállalkozás ezeket nem vállalja, akkor a vásárló megfelelő árleszállítást igényelhet vagy elállhat a szerződéstől. Ezek a jogok a vásárlástól számított két éven belül érvényesíthetőek, a kötelező vagy önként vállalt jótállással rendelkező termékek esetében pedig a jótállási szabályok alkalmazandók a vásárlástól számított egy éven keresztül.
A törvény szerint ha egy cég végelszámolás keretében szűnik meg, az ezt követően a esetlegesen felmerülő szavatossági, jótállási és kártérítési kötelezettségek rendezése érdekében kötelező harmadik személy kijelölése, illetve céltartalék képzése ezen kötelezettségek teljesítéséhez. Tehát a vásárlók a későbbiek során felmerülő, az egyébként az áruházzal szemben támasztandó szavatossági, jótállási, illetve kártérítési igényeiket a végelszámoló által kijelölt harmadik személy felé jelezhetik - írja közleményében az NFH.
Van változás is
A fentieken túl fontos megemlíteni, hogy az új Polgári Törvénykönyv hatályba lépésével hazánkban is bevezetésre került a termékszavatosság intézménye, ami alapján a gyártóval szemben közvetlenül érvényesíthetik a fogyasztók a megvásárolt termék hibás voltával kapcsolatos javítási, illetve csereigényüket - ismerteti a fogyasztóvédelmi hatóság. A gyártót a termékszavatosság az adott termék általa történő forgalomba hozatalától számított két évig terheli, amely határidő jogvesztőnek minősül.
A Baumax a honlapján közzéteszi a szervizek elérhetőségeit
Az NFH a folyamatok tisztázása érdekében felvette a kapcsolatot a Baumax Magyarország Zrt.-vel, ezt követően a cég honlapján tájékoztatást tett közzé, amely szerint az utolsó áruház bezárását követően a cég honlapján közzéteszi a jövőbeni ügyintézés helyszínét, illetve a megbízott szervizpartnerek elérhetőségeit.
Az NFH mindezzel együtt óvatosságra és kellő körültekintésre int minden fogyasztót, aki a nagy árleszállítás alatt a megszűnő vállalkozás boltjaiban vásárolt. A termékeket érdemes még most kibontani, és a működésüket ellenőrizni, hiszen április után a jótállási és szavatossági jogok érvényesítése bonyolultabb lehet, még akkor is, ha a jogi szabályozás a legtöbb kérdésre megfelelő választ ad. Fogyasztói megkeresések már most is beszámoltak olyan, a vásárlás helyszínén elhangzott szóbeli tájékoztatásról, mely szerint az üzletek bezárását követően nem lesz lehetőség "reklamálásra".
Legolvasottabb
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Árpád fejedelem útja: 88 km/h-s gyorshajtót is rögzítettek a traffiboxok
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar