Az NKM Nemzeti Közművek Zrt. olyan konstrukción dolgozik, amely arra ösztönzi majd az ügyfeleiket, hogy akkor töltsék elektromos autóikat, amikor az hálózati és kereskedelmi szempontból is mindkét félnek előnyös - mondta Hiezl Gábor, a társaság vezérigazgatója a lapnak. Ennek a műszaki feltételeit az NKM Áramhálózati Kft. ellátási területén kívánják nyolc-tíz, otthoni töltővel ellátott ügyfél bevonásával tesztelni.
Az otthon töltéshez szükséges áramot ugyanolyan energiaterméknek tekintik, mint a normál otthoni fogyasztást.
A vezérigazgató szerint gyorsítani szeretnék az elektromobilitás hazai elterjedését. A jármű-kereskedelem kivételével az értéklánc egészében piacvezetők kívánnak lenni. Az NKM már több mint száz nyilvános töltőpontot működtet, ezek tizede villámtöltő. Az első fél év végére elektromos autókkal átjárhatóvá teszik az országot, vagyis 80-100 kilométerenként üzemeltetnek majd villámtöltőt. Ennek érdekében több partnercéggel dolgoznak együtt - közölte a Hiezl Gábor.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra