A hazai cégek közötti online kereskedelem öt évvel van lemaradva a nyugati országokhoz képest a szakportál pénteki közleménye szerint.
A Tablazat.hu magyar és külföldi forgalmazók weboldalán megjelenő ipari termékeket és az ezekről elérhető információkat vizsgálta, hogy kiderítse, milyen különbségek vannak a nyugat-európai és a hazai beszerzők által elérhető online információk között. A vizsgált termékek között olyan kereskedelmi cikkek szerepeltek, mint a targonca, a szivattyú vagy a minőségtanúsítási rendszer.
A hazai vállalatok weboldalain többnyire éppen a beszerzők számára legfontosabb információk, a termékleírások nem teljesek vagy hiányoznak - közölte a beszerzői portál.
A világhálón 2009-ben még nagyon kevés ipari tartalom volt elérhető. A nyugat-európai országokban körülbelül ekkor jöttek rá, hogy vásárlás előtt a beszerzők is egyre inkább a webet veszik igénybe adatgyűjtésre, így termékeik részletes adatait elkezdték feltölteni honlapjaikra.
Magyarországon ekkor az ipari cégek többségének még nem volt weblapja. Amelyeknek volt, azok is inkább online névjegykártyaként, a cég nevének és elérhetőségeinek megjelenítésére használták. Mára a helyzet változott ugyan, de a beszerzőket leginkább érdeklő információk még mindig alacsony arányban érhetők el a neten - idézi a közlemény Kócsi Norbertet, a Tablazat.hu beszerzői szakértőjét.
Legolvasottabb
Elképesztő a csalók legújabb módszere: így olvassák le könnyedén a PIN-kódunkat
Rátenyerelt a WHO a pánikgombra: szinte pontosan ugyanaz a forgatókönyv, mint a Covidnál
Egyre nagyobb gáz van: taktikáznak a magyarok, szorul a hurok Európában
Súlyos teher Magyarország vállain Ukrajna 90 milliárd eurós karácsonya
Kimondta Trump, amire mindenki várt: megvan az alap a békéhez
Brüsszel lecsap: minden megváltozik, eljöhet a fogyasztók kánaánja
Katasztrófa az egészségügyben: 32 ezer beteg rekedt a műtők előtt, egyesek 2030-ra kaptak időpontot
Súlyos következménye lehet, hogy megduplázták az ingyenes készpénzfelvételi limitet
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp