Bár a magyar Ikea honlapján még nem szerepel az átvételi pontok között az új, szegedi egység, a szegeder.hu helyi hírportál szerint - Győr, Veszprém és Hajdúdorog után - már a Csongrád-Csanád megyei székhelyen is kézhez vehetik az interneten megrendelt termékeiket az ikeás vásárlók.
A szegedi átvételi pontra szerdától, azaz áprilist 14-től lehet rendelni a termékeket, amelyek április 20-tól lesznek átvehetők.
„Az Ikea továbbra is elkötelezett azon célja mellett, hogy még megközelíthetőbbé és elérhetőbbé váljon az emberek többsége számára. Már januárban bejelentettük, hogy ebben az évben további átvételi pontokat szeretnénk nyitni, és ezúttal örömmel jelentjük be a szegedi átvételi pontunk megnyitását. Ezzel a Dél-magyarországi vásárlók számára is elérhetőbbé válnak az IKEA termékei” - mondta el Lubomír Zákopčan, a soroksári IKEA áruházvezetője.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót