Mészáros Lőrinc 2016-ban a Hunguest Hotels megvásárlásával többek között tókörnyéki szállodák tulajdonosai is lett, majd egy évvel később a Balatontourist megvételével a kempingek nagy részét is megszerezte. Tiborcz István öt esztendeje a keszthelyi jachtkikötő megszerzésével vetette meg lábát a tóparton, azóta szállodákkal, kempingekkel, értékes vízparti ingatlanokkal bővültek érdekeltségei - emlékeztet a lap.
A Mészároshoz tartozó keszthelyi Hotel Via helyén elvileg már az idén állnia kellene az új ötcsillagos szállodának, ám még csak most bontják a régi épületet. A Balaton szálló lepusztultságával rontja a strand és a kikötő képét, a napilap úgy tudja, Mészáros Lőrincéknek még tervei sincsenek az épülettel. Szintén nem tudni, mikor újulhat meg a Hotel Helikon. A szálloda zárva van. Tiborcz István sem kapkodja el a Hullám Hotel felújítását: az épület a nyári szezonban munkásszállóként működik. Nem üzemel már a Tiborcz-féle egykori Zalatour kemping sem, ahol a tervek szerint apartmanházak épülnek majd.
Kapcsolódó
A hírek szerint ez lesz a sorsa a Mészáros-birodalomhoz tartozó több kempingnek is. A balatonszemesi Vadvirágról tavaly elterjedt, hogy idén már ki sem nyit, ám ezen a nyáron még üzemel. Azt ígérik, hogy 160-180 szobás szálloda, illetve nyolc, tizenkét szobás luxusapartmanház épül itt. A Tiborczhoz tartozó fonyódi Napsugár kempingnél konkrét beruházásról ugyan még nem hallani, de rengeteg fát már kivágtak a területen.
Mészáros érdekeltségébe került a balatonvilágosi hajdani pártüdülő, a Club Aliga is, s bár komoly lakossági tiltakozás indult a helyiek részéről a vízpartjuk megmentéséért, az önkormányzat sem tud semmit a nagyvállalkozó terveiről. Úgy tudni, szállodákat és luxusüdülőket akarnak építeni a hatalmas területen.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban