Vasárnap választ az ország. A végeredmény legalább négy évre meghatározza az ország sorsát, ha pedig hiszünk a választáson részt vevő pártoknak, akkor nem négy évről, hanem sokkal inkább évtizedekről beszélhetünk.
Mindez jól látszik a kampányban is, amelynek hangneme talán minden eddigit alulmúlt. A cél egyértelmű volt: lehetőleg minél több hívet mozgósítani.
Kapcsolódó
A Napi.hu arra volt kíváncsi, hogy ez mennyire sikerült. A kutatásunk természetesen nem reprezentatív, ám a végeredmény így is meglepett minket.
Azt a kérdést, hogy "Ön elmegy-e szavazni?" először január elején tettük fel a szokásos napi Facebook-kérdésünkként, akkor, amikor Áder János köztársasági elnök kihirdette a végleges időpontját az országgyűlési választásoknak. Az eredmény önmagáért beszélt: az átlagnál többen szavaztak, 94 százalékuk pedig az igent választotta.
A kampány ezután indult csak be igazán, így a választási hétvége előtti utolsó pénteken kimentünk a témában megkérdezni az utca emberét. Erre jutottunk:
Pénteken a Facebook-oldalunkon ismét az olvasókhoz fordultunk, vajon elmennek-e szavazni. Ezúttal még egyértelműbb lett a végeredmény, ugyanis egyetlen nemleges szavazat sem érkezett.
Persze ez nem azt jelenti, hogy vasárnap a közel 8 millió választópolgár mindegyike elmegy az urnákhoz, de jól mutatja, hogy egyrészt a pártoknak sikerült feltüzelniük a szimpatizánsaikat, másrészt egyre többen érzik a választások való részvételt állampolgári kötelezettségnek.
Mindezt jól mutatják a kérdések alá érkező kommentek is: "Állampolgári kötelességünk!!!", "Egy lehetőség, amivel élni kell!!!", "ez a demokrácia alapja".
Ezekkel a kijelentésekkel pedig a Napi.hu is teljes mértékben egyetért, így arra biztatnánk minden kedves olvasónkat, hogy vasárnap menjen el szavazni!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Maga a rémálom: Oroszország ökológiai katasztrófát készíthet elő Herszonban
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Nézőpont: Csak a magyarok harmada bízná hazáját a Tisza-vezérre