Jelentős problémát jelent az állami egészségügyi ellátórendszerben, hogy a betegek egy része nem jelenik meg az előre lefoglalt vizsgálatokon vagy műtéteken, miközben erről nem értesíti az ellátó intézményt. Erre hívják fel a figyelmet a Magyar Közlöny december 23-án este megjelent számában.
Az egészségügyi kapacitások éppen ezért sokszor kihasználatlanok maradnak, miközben más betegek hosszabb ideig várnak az adott ellátásra. A jogalkotók szerint ezért szükséges visszaszorítani ezt a gyakorlatot annak érdekében, hogy
a feleslegesen foglalt időpontok felszabaduljanak, és csökkenjen a várakozási idő.
Ennek érdekében módosították a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló jogszabály végrehajtási rendeletét. Az új, 5/J. paragrafus szerint az EESZT működtetője köteles értesíteni a beteget a digitális időpontfoglalási rendszerben lefoglalt ellátás időpontjáról és helyéről.
Az értesítést:
- legkésőbb 48 órával az ellátás előtt,
- vagy ha az időpontfoglalás és az ellátás között ennél kevesebb idő telik el, akkor 12 órán belülnkell elküldeni, SMS-ben vagy e-mailben, a beteg által megadott elérhetőségen.
Az üzenetnek azt is tartalmaznia kell, hogy a beteg milyen módon tudja lemondani az időpontot, amennyiben nem tud megjelenni az ellátáson.
A rendelet szerint az értesítések 2026. március 1-jétől indulnak el, ettől az időponttól kezdve kaphatnak a páciensek automatikus emlékeztetőket.
Ahogy a 24.hu megjegyzi, a problémáról korábban Pintér Sándor is beszélt a Kórházszövetség november eleji konferenciáján. Az egészségügy irányításáért is felelős belügyminiszter akkor úgy fogalmazott: szíve szerint szankcionálná azokat, akik szó nélkül nem jelennek meg az előjegyzett időpontjukon, de ettől egyelőre eltekint, mivel ezt sokan „túl rendőri gondolkodásnak” tartanák.
A most megjelent rendeletmódosítás sem tartalmaz szankciókat, kizárólag az értesítési kötelezettséget vezeti be.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat
Kutatás van, de pénz lesz belőle? Magyarország a kritikus ponthoz ért
Berobbant az influenzaszezon: egyetlen hét alatt 46 ezren mentek orvoshoz tünetekkel