Ismételt felhívást intézek az összes jó szándékú emberhez: legalább a Megváltó születése napján tartsanak egy nap békét, a béke napja legyen az egész világon - sürgetett tűzszünetet XIV. Leó pápa, aki a Castel Gandolfo-i pápai rezidencia előtt nyilatkozott újságíróknak kedd este.

Az egyházfő kijelentette, hogy az ünnepek előtti napokban nagy szomorúságot okoz számára, hogy Oroszország

látszólag elutasította a karácsonyi tűzszünetet.

A pápa legalább egy napra a fegyverek elhallgatását sürgette az ukrajnai harctéren éppúgy, mint a világ más háborús övezeteiben.

XIV. Leó keddet a Vatikántól nem messzi pápai rezidencián töltötte. Az esti órákban visszaindult a Vatikánba, de szokása szerint az utcán nyilatkozott a rezidencia előtt várakozó újságíróknak.

Elmondta, hogy Gáza egyetlen katolikus temploma, a Szent Család-templom plébánosával is beszélt telefonon kedden, aki elmondta, igyekeznek megünnepelni karácsonyt a még mindig nagyon bizonytalan helyzetben.

A pápa véleményt mondott az Illinois államban nemrég elfogadott törvényről is, amely 2026 szeptemberétől engedélyezi a végső stádiumban levő betegek asszisztált öngyilkosságát. XIV. Leó arra kért mindenkit, gondolkozzon el a karácsonyi ünnepek alkalmával az emberi élet természetéről és értékéről.