A Covid idején a társasjáték igazi „mentőöv” lett – elszigeteltség, bezártság, online fáradtság, családok, párok játszottak főleg – minden adott volt ahhoz, hogy az asztal köré üljünk és többet társasjátékozzunk.
A nemzetközi becslések szerint a globális társasjáték-piac 2023–2024-ben nagyjából 13–15 milliárd dollár körül mozgott, és 2030–2033-ig évi kb. 8–10 százalékos növekedést várnak, 24–35 milliárd dolláros piaci mérettel
Kapcsolódó
– mondta az Economxnek Nádai Réka. A játék tréner szerint a járvány utáni években volt egy természetes lejtmenet: Nyugat-Európában a játékpiac 2022-ben visszaesett, 2023-ban inkább stagnált, aminek egyik oka a magas infláció és a jövedelmek csökkenése, a gazdasági válság berobbanása volt. Mostanra valamelyest stabilizálódni látszik a helyzet, 2025-től újra óvatos növekedést láthatunk – a tréner szerint Magyarországon is érzékelhető, hogy nem „pánikvásárlás” van, hanem tudatosabb, stabil kereslet a társasok iránt. Ehhez persze nagyban hozzájárult számos vlogger, játéktervező és előadó edukatív, játékokkal kapcsolatos munkája is a társasjátékok terén (például a Mit Játsszunk? társasjátékos vlogé, amely a legnagyobb tematikus YouTube csatorna Magyarországon).
A teljes magyar játékpiac – tehát nem csak társasjáték, hanem LEGO, plüss, kreatív játék stb. – 2023-ban kb. 100-110 milliárd forint volt, 2024-ben pedig már nagyjából 120 milliárd forint forgalmat becsültek a piaci szereplők.
Ennek csak egy szelete a modern társasjáték. „Ha óvatosan azzal számolunk, hogy a teljes játékpiac 15–20 százalékát adják a társasok – amire utal, hogy a vezető hazai üzleláncoknál a társasjáték az egyik fő kategória a LEGO és az autók mellett –, akkor nagyságrendileg 1
18–25 milliárd forintos modern társasjáték-piacról beszélünk 2024–2025-ben Magyarországon”
– közölte Nádai Réka. Hozzátette, ez persze csak szakmai becslés, nem hivatalos statisztika, de a kiadókkal való együttműködései és szakmai tapasztalata alapján ez a reális szám.
A szakember arról számolt be, hogy a magyar fejlesztésű játékok aránya pénzben jóval kisebb lehet: a tömegpiacon még mindig dominálnak a nemzetközi címek, a hazai fejlesztők inkább a mid- és hardcore szegmensben, crowdfundingon, exportpiacon tudnak nagyot villantani. A forgalomnak néhány százalékát adhatják magyar szerzők/kiadók, viszont láthatóságban és szakmai presztízsben sokkal nagyobb a súlyuk (elég csak a Mindclash Games vagy A-Games nemzetközi sikereire gondolni).
Van, aki 50 ezret is kifizet egy játékért
A játékpiac egésze – és benne a társasjáték – erősen megérezte az inflációt. Az EU-ban 2022-ben csúcsra szaladt az infláció, a magyar infláció pedig az egyik legmagasabb volt Európában, ez nyilván a játékokra is rányomta a bélyegét. A gyártási, szállítmányozási és alapanyagköltség-emelkedés látszott a 20–30 százalékkal drágább társasjáték-dobozok árában is – hangsúlyozta a játék tréner.
Vásárlói oldalról én több tendenciát is érzékel a szakember, az egyik a már említett tudatosabb játékválasztás kevesebb impulzusvásárlással és több utánanézéssel: tehát az edukáció, a játékok közismertsége és az emberek igénye arra hogy utánanézzenek valaminek mielőtt megveszik, mind segítik azt hogy értékelések alapján döntsenek.
A másik tendencia felemás:
egyrészről érezhető egy erősebb szétszakadás – a „gamer” réteg simán kifizet 30-50 ezer forintot egy nagy, kampány-játékért, a széles közönség viszont inkább 10 ezer forint körüli családi vagy party játékot keres, tehát összességében azért kevesebb az eladott darabszám, de azok „biztosabban kiválasztott” és így nagyobb eséllyel „családkedvenc” címek
– hangsúlyozta a szakértő.
A nemzetközi piacon a kutatások szerint a speciális játék- és hobbiboltok viszik a prímet a társasjáték-forgalomban, ezek után jönnek a hipermarketek/szupermarketek, majd az online áruházak.
Magyarországon a hipermarketek és a nagy játékboltláncok uralják a tömegpiacot, főleg karácsonykor. A teljes játékpiac 15–20 százalékát egyetlen nagy lánc is le tudja fedni, de utánuk szorosan ott vannak a sokkal „profibb”, szakmai tanácsokkal is jól ajánló és segítő specializált társasjátékboltok és webshopok (például a Gémklub, a Reflexshop, a Gamewiz) – itt vásárol a modern társasos közösség többsége, az igazi gamer közönség, akik mélyebb kínálatra vágynak szakértő eladóktól – mondta Nádai Réka. Emellett nem elhanyagolható az online piactereken zajló használt játékos adás-vétel és akcióvadászat, a ritkább címek gazdacseréje.
Egyre több a digitalizált játék
Ugyanúgy, ahogy az élet számos más területén, a játékpiacra is bekúszott a modern technológia.
„Jelentős trend napjainkban a digitalizáció és az offline játék „hibrid” élmény-összefonódása, mert egyre több az „app-assisted” társasjáték ahol például mobilapp kezeli a történetet, az eseményeket, a zenét, vagy a rejtett információkat – egyfajta játékmesterként a játékosok helyett”
–mutat rá a változásokra a játék tréner. Emellett továbbra is nagy teret hódítanak a kooperatív (együttműködésen alapuló) és a kampány/legacy társasjátékok, amik szintén a gyorsan növekvő szegmensbe tartoznak. A Mordor Intelligence oldal elemzése szerint ezek gazdasági növekedése 12 százalék körüli lesz 2030-ig. A Pandemictől kezdve a Gloomhaven-ig ez a típus lett a „modern klasszikus”.
Amiről még mindenképpen érdemes beszélni, az a klubok, board game cafék, közösségi terek térhódítása, de a közösséghez tartozás igénye megmutatkozik a közösségi finanszírozás piacán is, hiszen a crowdfunding platformokon (Kickstarter, Gamefound) – továbbra is a „tabletop” a húzókategória. 2024-ben 220 millió dollár feletti összeg ment „csak” társas projektekre a Kickstarteren (Kickstarter blog elemzése). A prémium, nagy dobozos, gyönyörűen kivitelezett játékok aránya is nő; a főleg ünnepekkor megmozduló „tömegpiaci-vásárlók” mellett egyre hangsúlyosabb az egész évben vásárló - gyűjtői, rajongói réteg.
Amerika a legerősebb piac, de a kreatív bázis máshol van
Bár a szakértő elmondta, hogy hazánkban is nagyot ugrott a társasjátékok népszerűsége, érdemes kicsit a határokon kívül nézelődni. „Ha szigorúan a bevételt nézzük, akkor az USA messze a legnagyobb társasjátékos piac, 2022-ben kb. 2,5 milliárd dolláros társasjáték-árbevétellel vezetett a világon aWords Rated elemzése szerint, de nyilván mindenki fejében ott van az is, hogy Kína, Japán – szintén több százmillió dolláros forgalommal képviselteti magát” – mondta Nádai Réka.
Hozzátette ugyanakkor,
ha szigorúan a szakmai oldalt, valamint a kreatív bázist és kultúrát nézzük, akkor a társasjátékok és kiemelkedően elismert tervezőik „hazája” Németország – ami többek közt például a legnagyobb nemzetközi játékos elismerés, a társasjátékos Oscar-díj – a „Spiel des Jahres” otthona, azaz a modern, euro-típusú játékok bölcsője.
Magyar szemmel érdekes, hogy Európa társasjáték-piaca kb. 3,5 milliárd dollár, és 10 százalék körüli növekedést várnak 2033-ig – ebben a tortában ülünk mi is egy pici, de aktív szeletként a Deep Markets Insight szerint.
Magyarországon népszerű a családi, könnyen tanítható játékok kategóriája, amelyek tipikusan belépő típusú játékok, alkalmasak arra hogy széles körben, sokféle közönséggel megszerettessék a társasjátékozást. Ezeket szorosan követik az adott alkalmakra (családi, baráti összejövetelekre, ünnepekre, házibulikra stb.) választott party és társasági játékok: a rajzolós, asszociációs, kommunikációs darabok, ahol 6–10 ember is tud egyszerre játszani. Ezek olcsóbbak, könnyen taníthatók, és jók céges csapatépítésre is. A szakértő kiemelte még a stratégiai játékokat, vagy a haladóbb, kooperatív, story-alapú játékokat. A régebb óta társasjátékozó közönség keresi a ritkaságokat, kampányokat, legacy élményeket, komplex eurókat.
Exportképesek a magyar fejlesztésű játékok
„Szerintem elképesztően büszkék lehetünk rá, hogy Magyarország a méretéhez képest meglepően erős a nemzetközi társasjáték-térképen” – közölte Nádai Réka. Kiemelkedő eladásokkal és ismertséggel rendelkezik a magyar tervezői csapatok közül a Mindclash Games – (pl. Anachrony, Trickerion, Voidfall, Septima) – erős nemzetközi rajongótáborral, többszöri újrakiadással, Gamefound/Kickstarter-sikerekkel, kiemelt BGG-értékeléssel. Emellett ott van a köztudatban számos tehetséges magyar tervező is, például a Spicy c. játékával több, mint 24 országban nemzetközileg is elismert Győri Zoltán.
A szakértő azt is elmondta, hogy figyelmet érdemelnek a magyar kiadók, így az A-Games vagy a Kékjáték – akik kifejezetten magyar fejlesztésű játékokra fókuszálnak, de több címük jelent meg külföldön is, sikeres Kickstarter kampánnyal, illetve magyar tematikával nemzetközi piacra lépve. Ezek a címek azt mutatják, hogy tematikus, könnyed és komplex társasjátékos vonalon is abszolút exportképesek vagyunk, sokszor kifejezetten díjesélyes minőségben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat
Nézze meg, hogy vett-e ilyet a Lidl-ben, ha igen, ne egye meg!
Berobbant az influenzaszezon: egyetlen hét alatt 46 ezren mentek orvoshoz tünetekkel