A két éven át tartó harcok után a törékeny tűzszünet idején ünneplik idén a karácsonyt a Szentföldön. Az ünnep előtt néhány nappal Pierbattista Pizzaballa bíboros, Jeruzsálem latin pátriárkája a háború kitörése óta negyedszer, három napra a Gázai övezetbe látogatott, ahol találkozott az övezet zsugorodó keresztény közösségével.
A Gázai övezetben a háború előtt mintegy 1700 keresztény élt, de a többségük elmenekült, és jelenleg közel 600-an maradtak. Az elmúlt több mint két évben a közösség szinte teljes egésze a gázavárosi Szent Család-templom területén, egy templomkomplexumban élt.
A szentföldi katolikusok vezetőjét a jeruzsálemi pátriárkák történetében először, 2023 szeptemberének végén, egy héttel a háború kitörése előtt Ferenc pápa bíborossá nevezte ki.
A hit embere nem lehet pesszimista
– nyilatkozta a Háárec című izraeli lapnak miután visszatért Jeruzsálembe. „Majdnem negyven éve élek ebben az országban, és ez a legnehezebb időszak, amin valaha keresztülmentünk. A csapás rendkívül kemény volt” -tette hozzá, de hangsúlyozta, hogy reményt lát a társadalomban, a fiatalabb nemzedékben, és nemcsak a keresztények körében.
A bizakodó hangulatot jelzi, hogy december elején ismét meggyújtották a hatalmas, húsz méter magas karácsonyfa fényeit Betlehemben, a Születés temploma előtti Jászol téren.
A Jeruzsálem szomszédságában, Ciszjordániában fekvő Betlehemben, Jézus szülőhelyén élők számára különösen fontos a karácsony békéje, mert normális időkben elsősorban az idegenforgalomból éltek.
Először a koronavírus-járvány miatt szűnt meg legfőbb bevételi forrásuk, majd egy rövid, a turizmus okozta prosperitás után ismét kiüresedtek a szállodák és a vendéglők a Hamász iszlamista terrorszervezet és a vele szövetséges dzsihadista csoportok 2023 október 7-én Izrael ellen intézett támadása nyomán kitört háború miatt.
Idén szenteste ismét lesznek már külföldi zarándokok is a Születés temploma melletti katolikus Szent Katalin templomban megtartott éjféli misén, amelyet a hagyomány szerint a délután Jeruzsálemből a városba érkező Pierbattista Pizzaballa bíboros, a jeruzsálemi latin pátriárka fog megtartani.
Az október közepén megszületett tűzszünet nyomán a karácsonyi ünnepek előtt visszatértek a turisták Haifán, Jeruzsálemben és Názáretben is a karácsonyi vásárra és az ünnepi menetekre. Az izraeli keresztények egy része ezekben a városokban ünnepel, mások Betlehembe utaznak az éjféli misére.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat
Kutatás van, de pénz lesz belőle? Magyarország a kritikus ponthoz ért
Berobbant az influenzaszezon: egyetlen hét alatt 46 ezren mentek orvoshoz tünetekkel