Magyarország helyzete az uniós támogatások tekintetében, fajlagosan az egyik legjobb az EU-ban, jelenleg a Közös Agrárpolitika (KAP) keretein belül Magyarország hívja le Brüsszeltől az egyik legnagyobb támogatási csomagot - mondta Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár egy monori gazdafórumon.
Összesen 12,36 milliárd euró közösségi forrás érkezik ezen az úton az országba, amely az uniós források mintegy 37 százalékát jelenti. Hazánk agrártámogatási pozíciói kifejezetten jók - vélte Czerván -, amit azzal indokolt, hogy míg Magyarország részaránya a teljes KAP költségvetésében 3,19 százalék, addig a hazai mezőgazdaság kibocsátása mindössze 2,1 százaléka az EU-n belül, azaz több támogatást kapunk, mint amennyit a kibocsátás aránya indokolna.
Kapcsolódó
Az államtitkár szerint Magyarország célja, hogy az eddigi rendszer alapjaiban ne változzon meg, az agrárpénzeket pedig ezután is a gazdák kapják. Hazánk elutasít minden olyan elképzelést, amely a mezőgazdasági forrásokat más európai célokra, például a migráció okozta költségek fedezésére fordítaná. Új célokhoz új források kellenek - hangsúlyozta az államtitkár.
Czerván ugyanakkor elmondta: emellett szeretnék megőrizni a KAP kétpilléres jellegét, azt, hogy a mezőgazdaságot támogató közvetlen források és a vidékfejlesztésre szánt összegek különüljenek el, azokat ne lehessen összemosni.
Képünk forrása: Shutterstock
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)