A kormány 2016. év végi döntése értelmében az OSEI nagyobb épületbe költözhetett át, amelynek teljes körű felújítására 2019-ig 10 milliárd forint támogatást is biztosít - fogalmazott az MTI tudósítása szerint az intézmény csütörtöki bejárásán Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, hozzátéve, ez lehetővé teszi egy új, magas színvonalú ellátási forma kialakítását is, amelyben a Sportkórháznak központi szerepe lesz.
Az államtitkár kifejtette, a beruházás túlmutat egyetlen kiemelt intézmény támogatásán, hiszen valamennyi sportegészségügyi szolgáltatásnak országos lefedettségűnek kell lennie, így kulcskérdés az országos sportorvosi hálózat fejlesztése is. Cél az, hogy színvonalas sportegészségügyi ellátást lehessen biztosítani, mind helyben, mind a kirendelt sportorvosi szolgálatoknál, hiszen ezzel javul az ellátásokhoz való hozzáférés és az ellátások színvonala is.
Kapcsolódó
A megújult OSEI komplex sportegészségügyi rendszere a felnőtt és utánpótlás-válogatott sportolók, edzőik és segítőik számára biztosít emelt szintű, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ajánlásának megfelelően összeállított szűrővizsgálatokat, teljesítménydiagnosztikai, biomechanikai és pályavizsgálatokat, valamint sérülésmegelőző mozgásszervi felkészítést.
Fotó: Shutterstock
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni
Valósággá tette a Google a sci-fit: csak egy fejhallgató kell, nincs szükség többé nyelvtudásra