A pandémia lecsendesedésével 2023-ban már nem a Covid-19, hanem a tuberkulózis (tbc) okozta a legtöbb halálesetet a fertőző megbetegedések közül – közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
A WHO becslései szerint tavaly 10,8 millióan betegedtek meg tbc-vel, közülük pedig 8,2 millióan kaptak hiteles orvosi diagnózist, magyarán ennyi ember előtt nyílt meg a lehetőség a megfelelő kezelésre. Mint azt a Reuters hírügynökség írja a szervezet jelentése alapján, a tbc okozta halálesetek száma ugyan a 2022-ben feljegyzett 1,32 millióról valamelyest csökkent, de a 2023-ban regisztrált 1,25 millió áldozat így is magasabb, mint bármely más fertőző betegség esetén. E terhek túlnyomórészt az alacsony és közepes jövedelmű országok népességére nehezednek, mivel a megbetegedések 98 százalékát ezekben regisztrálják.
A friss adatok arra utalnak, hogy egyelőre nagyon távoli a WHO azon célkitűzése, amely a tbc eradikációjára irányul. A nehézségek többségében a terület alulfinanszírozottságára vezethetők vissza.
Kapcsolódó
Felháborító a tény, hogy a tbc még mindig rengeteg embert megbetegít és megöl, miközben meglennének az eszközök a megelőzésére, felismerésére és kezelésére egyaránt
– hangsúlyozta Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója.
A tuberkulózis, avagy a gümőkór egy bakteriális fertőzés okozta betegség, amelyért a Mycobacterium tuberculosis nevű kórokozó a felelős – írja a hazipatika.com. A cseppfertőzéssel terjedő fertőzés elsősorban a tüdőt támadja meg, de más szervek, például a gerinc, az agy és a vesék működését is károsíthatja. Időben felismerve a tbc gyógyítható, illetve többféle gyógyszer is elérhető rá. Ezenkívül a súlyos lefolyású megbetegedés megelőzésére védőoltást is kifejlesztettek több évtizeddel ezelőtt. Ez a BCG-oltás, amelyet Magyarországon a csecsemők a kötelező gyermekkori oltások részeként kapnak meg.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Elítéltek Schobert Norbertet, csak most jönnek a százmilliós kártérítési perek

Rohamtempóban épül a budai várnegyed: újabb gyöngyszem készül

Békekörútra indul a kormányfő, az EU minden tagját csatasorba állítaná

Sok amerikai úgy tesz, mintha csak nyaralni utazna, miközben új letelepedési helyeket keres

Annyira kínos lett Elon Musk, hogy minden Teslát eladott az építőipari óriás

Elfogyott Németország ereje, ténylegesen leszámolnak a merkeli örökséggel

Új nevet kaphat az iPhone? Váratlan fordulat történt

Legyen résen, kiterjeszti csápjait az adóhivatal

Brutális veszélyben vagyunk, egyre több daganatos megbetegedés jöhet
