Több mint 140 ezer eurónyi értékben, összesen 11 kerékpárt loptak el a Cofidis csapat teherautójából a Tour de France második szakaszának megkezdése előtt néhány órával.
A csapat tájékoztatása szerint a kerékpárok fejenként nagyjából 13 ezer euróba kerültek, így a teljes veszteség megközelíti a 145 ezer eurót. A morálra azonban még nagyobb hatással volt, hogy egy speciális 795 Blade RS is a tolvajok kezére került. Ezt használta volna ugyanis a hegyi pontverseny vezetője, Benjamin Thomas.
A Cofidis csapata később egy közleményben tudatta, hogy a rendőrség dokumentálta a bűncselekményt és megkezdte a nyomozást. Elítélték továbbá a történteket és felszólították az elkövetőket, hogy viselkedjenek felelősségteljesen és polgári módon.
A Cycling News felidézi, hogy nem ez az első rablás a Tour de France történetében: tavaly a TotalEnergies csapatának 11 kerékpárját lopták el a 12. szakasz előtti éjszaka, emellett pedig a szerelők szerszámainak is a lába kélt, ami még nehezebbé tette a járművek pótlását.
A Tour de France-on traffipax vette célba a mezőnyt
A verseny utolsó szakaszán a befutó előtt nem sokkal villogta le egy közlekedési radar a nagy sebességgel haladó versenyzőket.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye