Újjászülethetnek a régóta elhagyatott, pusztulásra ítélt épületek a magyar falvakban: az 5 ezer fő alatti települések önkormányzatai ingyenesen juthatnak hozzá kihasználatlan állami ingatlanokhoz a Magyar Falu Program új intézkedése nyomán – írja a 24.hu a Nemzetgazdasági Minisztérium bejelentése hivatkozva.
A cél, hogy erősítsék a kistelepülések közösségi életét, és megállítsák az elvándorlást olyan helyeken, ahol már évek óta konganak az ürességtől a postahivatalok, a takarékszövetkezeti fiókok vagy a lakások. Ezek az épületek most új funkciót kaphatnak – közösségi térként, falusi boltként, szolgálati lakásként vagy akár kisgyermekes családok új otthonaként is szolgálhatnak.
Kapcsolódó
Az önkormányzatok egyszerűsített eljárásban, kötöttségek nélkül vehetik át az épületeket, és szabadon dönthetnek arról, hogy mire van leginkább szükség a helyi közösségben.
A kormány szerint ez a rugalmasság segíthet abban, hogy valódi, jól működő megoldások szülessenek a helyi problémákra – legyen az lakhatás, szolgáltatáshiány vagy munkahelyteremtés.
A program első szakaszában több mint 800 ingatlan válik elérhetővé az érintett falvak számára, és már most több száz önkormányzat jelezte érdeklődését. A kormány hamarosan benyújtja az Országgyűlésnek a szükséges törvényjavaslatot, amely megnyitja az utat az átadások előtt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye