Míg 2017 áprilisában mintegy 791 ezer szülő érvényesített családi kedvezményt, addig januárban csak 729 ezer - idézi a portál a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adatait. Az év első hónapjaiban több tízezren (tavaly ez 62 ezer családot jelentett) felejtik el igénybe venni a családi kedvezményt.
A minisztérium közleményében arra figyelmeztet, hogy aki még nem adta le adóelőleg-nyilatkozatát, minél előbb érdemes pótolni. Így ugyanis már a februári fizetés a családi kedvezmény összegével növelten érkezhet. A januári adókedvezmény összege természetesen nem veszik el, ám az csak 2019-ben az szja-bevallásban kérhető vissza.
A kormány 2011 óta járul hozzá a gyermeknevelés költségeihez. A szülők nyolc év alatt nagyjából 1900 milliárd forinthoz jutnak a gyermek után járó adó- és járulékkedvezményekkel. A legnagyobb összeggel - majd 320 milliárd forinttal - idén számolhat a legális munkát végző 1,1 millió szülő, háromszázezer személynek pedig nem kellett fizetnie - írta a szaktárca.
A családi kedvezmény egy gyermek után 10 ezer forintot, a kétgyerekes családoknak 35 ezer forintot, a harmadik gyermektől gyermekenként 33 ezer forint adómegtakarítást jelent. A családoknál maradó jelentős összeg ellenére a korábbi évek tapasztalata alapján több tízezren felejtenek el időben nyilatkozni.
A NAV honlapjáról elérhető alkalmazással néhány kattintással, gyorsan és egyszerűen elkészíthető az adóelőleg nyilatkozat.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra