diplomás pályakövetés legfrissebb adatai alapján a legmagasabb bruttó átlagjövedelmet – 572 ezer forintot – a mérnökinformatikus végzettségűek vihetik haza. Ők rendszerint a diplomaszerzést követően kevesebb mint hat hét alatt elhelyezkednek, közel 96 százalékuk pedig diplomás munkát végez, szoftverfejlesztőként, valamilyen mérnöki területen, vagy szoftver- és alkalmazásfejlesztő, - elemzőként helyezkedik el  – írja az Eduline.

Az alapszakon végzettek 40 százaléka mesterképzésen tanul tovább, a leggyakrabban választott intézmények a Budapesti Műszaki- és Gazdaságtudományi Egyetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem.

Hamar elhelyezkednek a programtervezők is

Szintén szoftverfejlesztőként, szoftver- és alkalmazásfejlesztő, -elemzőként, vagy esetleg informatikai technikusként helyezkednek el azok, akik programtervező informatikus alapszakon szereznek diplomát.

Ők a diplomaszerzésüket követően kevesebb mint két hónap alatt találnak munkát, a bruttó átlagjövedelmük pedig 524 ezer forint körül alakul, azonban annak ellenére, hogy a mesterképzés majdnem 200 ezer forinttal magasabb extra bruttó átlagjövedelmet ígér (722 ezer forintot), a diplomások mindössze 31 százaléka folytatja a tanulmányait valamelyik egyetem mesterképzésén.

Hasonló a helyzet a gazdaságinformatikusok esetében is, akik alapszakos diplomával bruttó 509 ezer forintos átlagjövedelemmel rendelkeznek. A legtöbb esetben ők is szoftverfejlesztőként vagy szoftver- és alkalmazásfejlesztő, - elemzőként, esetleg informatikai rendszerelemzőként helyezkednek el kicsivel több mint egy hónappal a diplomaszerzésük után. A továbbtanulást itt kevesebb mint egynegyedük választja.

 

 

 

Tíz diploma, amivel itthon a legjobban lehet boldogulni

A Diplomás Pályakövetési Rendszer (DPR) legfrissebb - 2019/2020-ban végzetteket vizsgáló - adatai szerint van tíz olyan szak, amellyel bruttó 500 ezer forint feletti keresettel lehet elhelyezkedni. Bővebben --->