Az Innovációs és Technológiai Minisztérium folyamatosan elemzi a koronavírus-járvány alakulását itthon és külföldön, és javaslatokat tesz a kormánynak az újabb intézkedésekre - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Világgazdaságnak adott interjújában. Miután a szomszédos országokban nő a fertőzések száma, a politikus szerint itthon is van esély a helyzet romlására.
Ez esetben vissza kell vezetni a szigorítások egy részét, és addig is be kell tartani az érvényben lévő óvintézkedéseket. Például a boltokban és a tömegközlekedési járműveken maszkot kell viselni. A miniszter nem számol azzal, hogy tovább lazítson a kormány a korlátozásokon. Így hiába várta sok magyar, hogy lehetővé válnak az 500 fősnél nagyobb rendezvények, ez nem várható. Sőt a kormány olyan eseményeket is betilthat, amelyeket már újból engedélyezett.
Azt mindenkinek meg kell érteni, hogy ez nem az a nyár, amikor külföldre megyünk, hanem az, amikor itthon vagyunk, mert itthon biztonságos - mondott el egy a belföldi turizmus melletti korteskedésbeszédet az innovációs miniszter.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Magyarországon nem jó betegnek lenni: riasztó adatok az egészségügyről