A levél szerint előfordulhat, hogy például bőrgyógyász kezelhet aorta rupturás beteget. (Az aorta ruptura a verőér falának megrepedése, életveszélyes állapot.) - olvasható a portál cikkében.
A portálnak nyilatkozó forrás elmondta, az önként vállalt túlmunka szerződés felmondása miatt szeptember közepétől sokkal kevesebb traumatológus fog majd ügyelni egy adott éjszaka: négy helyett egy vagy kettő." Ami oda vezet, hogy idővel a betegek nem lesznek ellátva. Állítása szerint most is "gyakran" elhalasztanak műtéteket, de a jövőben előfordulhat majd, hogy a törések operálása egy hétnél is tovább húzódhat, "ez pedig szövődményekhez fog vezetni".
Az aneszteziológusok hiánya miatt átlagosan két műtő nem fog működni.
Több műszakban sincs a fektetőben orvos, így a gyér intenzíves háttér miatt nem fogadhat a sürgősségi centrum olyan betegeket, akinek orvosi megfigyelésre van szüksége, például gépi lélegeztetett, újraélesztett, vagy vérző beteg.
A kórház az SBO összes szakdolgozójának is tartozik, sokszor több, mint százezer forinttal.
Fotó: Hornyák Dániel/Napi.hu
Legolvasottabb
Egy ember győzheti le választáson Zelenszkijt, ő az
Ez vár a nyugdíjasokra jövőre
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Vigye vissza ezt a szemkenőcsöt, valami nem stimmel vele
Különleges magánkönyvtár érkezik a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre
Pocsék év az olajpiacon, mégsem nyertek szinte semmit az autósok
Sokk a vendéglátásban: tilos lesz élve megfőzni a homárt
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor