Az alapítvány együttműködési megállapodást kötött az Amerikai Magyar Orvosszövetség Magyarországi Tagozat Egyesülettel. Az ötéves együttműködés keretében évente 16 orvostanhallgató három hónapos amerikai szakmai gyakorlata valósulhat meg az alapítvány támogatásával. A program jövőre indul, a jelentkezési határidő 2017. január 12-e.
Az orvosszövetség hosszú évek óta jelentős részt vállal a magyar medikusok amerikai gyakorlatának megszervezésében és lebonyolításában. A buffalói egyetemen (State University of New York in Buffalo) eddig csaknem 150 orvostanhallgató tölthette három hónapos gyakorlatát. A megállapodás keretében az orvostanhallgatók erre az egyetemre utazhatnak szakmai gyakorlatra. Az alapítvány évi mintegy 29 ezer dollárral támogatja a programot, amelyre ötödéves, hatodéves orvostanhallgatók jelentkezhetnek.
A pályázatokat - amelyekre valamennyi magyarországi orvostudományi kar hallgatója jelentkezhet - az AMOSZ-felhívásra a Semmelweis Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatóságánál lehet benyújtani. A képzési programban olyan orvosi eszközök gyakorlati megismerésére van mód, amelyeket a jövőben hazánkban is alkalmazni lehet, ilyen például a Da Vinci robotsebészeti eljárás vagy az idegrendszeri képalkotás alapjainak elsajátítása. A gyakorlat hozzájárul a széles látókörű, modern és innovatív szemléletű, értékes hazai és nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező orvosok képzéséhez és a magyar egészségügy színvonalának emeléséhez.
A Pallas Athéné Domus Innovationis Alapítvány elkötelezett a magas színvonalú szakmai tudást biztosító, jelentős innovációs értékkel bíró szakterületek támogatásában. Dubéczi Zoltán azt mondta, remélik, hogy a hallgatók a kint szerzett tudást hazahozzák majd. Jelezte, a kinti tanulmányaikról a hallgatóknak itthon be is kell majd számolniuk. Megjegyezte: az ottani tartózkodásuk alkalom arra, hogy az amerikai egészségügyi ellátást, a sürgősségi részét rendszerszinten megismerjék.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Zacher Gábor figyelmeztet: erre kell nagyon odafigyelni karácsonykor
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Megtörték a csendet: váratlan karácsonyi üzenetet tett közzé a Kreml a Trump-Putyin találkozóról
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni