Egy név nélkül nyilatkozó pilisi parkerdő alvállalkozó szerint a vidéki, szegényebb körzetekben készülnek a fideszes országgyűlési képviselők szociális tűzifát osztani az újraválasztásuk érdekében. Ezért vágják ki ezt az erdőt is - írta közleményében a Magyar Szocialista Párt.
Úgy tudják, az 500 hektáros erdőből mára csaknem 150 hektárt irtottak ki, így 1,5 milliárd forint értékű fát termeltek ki. Egy olyan erdő pusztítását rendelték el kampánycélokra, amelyre a helyi önkormányzat már több százmillió forintot költött erdei tornapályák, sportpályák, turista ösvények és egyéb infrastruktúra kialakítására.
A Fidesznek tűzifára van szüksége ahhoz, hogy növelje az esélyeit a választáson és már az sem zavarja, ha ehhez lassan minden zöldterületet fel kell számolnia Budapesten - vélekednek. Eközben a tűzifa ára csaknem megduplázódott egy év alatt és így a vegyes tűzifa köbmétere ma már 27-28 ezer forint. A rászoruló családoknak csökkenteni kell a fűtési kiadásait, a tűzifahiányra pedig szakmai megoldást kell adni - zárul a közlemény.
Ez, így ebben a formában nem igaz!
A Pilisi Parkerdő Zrt. a XVIII. kerület portálján reagált a fakitermelésekkel kapcsolatban: a cég szerint nem igaz, hogy csaknem 150 hektár erdőt irtottak ki, ezzel szemben 2017-ben 2,76 hektáron történt tarvágás, és további 35 hektárt érintett valamilyen egyéb, állománynevelő fakitermelés, ahol a területen lévő fák nagy része visszamaradt a területen.
A tarvágás után tavasszal megtörtént az új erdő létesítése, így egy hektár "irtás" sincs, az erdő területe nem csökken a kerületben sem. A Péterhalmi-erdőben élő összes fa együttes térfogata mintegy 32 ezer köbméter, ami évente több mint 1200 köbméterrel gyarapszik. A 2017-es évben összesen 800 köbmétert termeltek ki, azaz 2017-ben mintegy 400 köbméterrel nőtt az erdő fakészlete, vagyis nem lehet az erdő "kiirtásáról" beszélni.
A 2017-ben kitermelt 800 köbméter faanyagból származó bevétel nagyságrendileg 15 millió forint volt, tehát nem 1,5 milliárd - magyarázza az erdészeti társaság.
A 2017-ben kitermelt 800 köbméter faanyag jelentős része nyár és fenyő, amik nem keresettek a tűzifa piacon, ezért jellemzően rostfaként ipari felhasználásra kerül. A tűzifaként hasznosítható, jellemzően akác és tölgy fajokból származó faanyagot kizárólag helyben, közvetlenül a lakosságnak értékesítik. A helyben értékesített tűzifa mennyisége mintegy fele az idei kitermeléseknek.
Az erdőgazdálkodó által elvégezhető fakitermelési munkákat és mennyiségeket a független erdészeti hatóság által készített, rendeletben rögzített, 10 évre szóló erdőterv határozza meg. A Pilisi Parkerdő Zrt. az érvényes erdőterv alapján végzi szakmai tevékenységét a Péterhalmi-erdőben is - fogalmaztak.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye