A számok szomorúak a környező országokban, Horvátországban, Szerbiában, Szlovéniában is megugrott a fertőzöttek száma. A legnagyobb veszély most a behurcolás, ezt kell megakadályozni - idézi az Infosart a miniszterelnököt.
Több Balaton, kevesebb Adria, ez legyen most a jelszó - fogalmazott a politikus.
Kapcsolódó
A magyarok nagyon sokat tettek az elmúlt 10 évben azért, hogy legyen munkájuk, aztán jött a vírus és 130 ezren kikerültek a foglalkoztatottak köréből. Már most dolgozik azon a gazdasági operatív törzs, hogy felkészüljön a mostani válság késleltetett hatására, amely a kormányfő szerint majd januárban mutatkozik meg.
Uniós költségvetés
A készülő uniós költségvetésről szólva a miniszterelnök azt mondta: felfoghatatlan összegről, 250 milliárd euróról beszélünk, rengeteg pénzt kell betenni a gazdaságba, hogy az újrainduljon, ez a pénz azonban nincs, ezért úgy döntöttek a nagyok, hogy vegyünk fel hitelt.
Mi látnánk más megoldást, meg tudnánk vétózni, de 26 országgal találnánk magunkkal szemben.
Ha együtt hoztuk létre ezt az adósságot, akkor ne korlátozzuk egymást abban, hogy ezt a pénzt hogyan használjuk fel. Másként kell újraindítani a gazdaságot Franciaországban és itthon. Ne keverjük bele ebbe a politikát - hangsúlyozta a kormányfő.
Kaleta Gábor ügyéről a miniszterelnök azt mondta, ennek az ügynek nincs vége, ebbe ő nem akar beletörődni. Az ítélet enyhe ítélet, azt bizonyítja, hogy sem az ügyészség, sem a bíróság nem áll a kormány befolyása alatt.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem