Orbán Viktor kedden este a TV2-nek adott interjújában tért ki többek között arra is, hogy jelenleg egy világgazdasági átalakulás zajlik, amelyben ugyan nem jár Európa az élen, azonban neki támadt egy ötlete.
„Nekem van egy jó tervem, holnap be fogom mutatni” – mondta, utalva ezzel arra, hogy szerdán a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen az Európai versenyképesség, magyar gazdasági semlegesség című rendezvényen tart előadást.
Nem ez lesz azonban az idei évben az első eset, hogy a kormány konkrét tervekkel áll elő a gazdaság újraindítására.
Július elején Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter arról beszélt, hogy a tárca szeptember 30-ig két új akciótervet dolgoz ki a kkv-k helyzetének javítása, valamint a turisztikai teljesítmény növelése érdekében.
A miniszter elmondása szerint a kkv-król szóló kidolgozás alatt álló akcióterv olyan beruházások támogatására és olyan olcsó hiteleket biztosító finanszírozási programokra és ösztönző eszközökre tesz javaslatot, az adminisztrációs terhek csökkentése mellett, amelyek felgyorsítják és támogatják a vállalkozások zöld és digitális átállását.
A turisztikai akciótervnek pedig központi eleme lesz a magyar tulajdonba került reptér, valamint a működési feltételek és a környezet javítása.
Ezt követően augusztus végén közölte a Nagy Márton vezette Gazdasági Kabinet, hogy kidolgozás alatt áll egy „újraindítási akcióterv”, amelynek részeként eddig már jórészt bejelentett vagy legalábbis meglebegtetett intézkedéseket tekintett át a kabinet.
Azt is megvizsgálták többek között, hogy a hosszú távú lekötött megtakarításokat miképpen lehetséges opcionálisan, a lakosság döntésének függvényében, adómentesen felhasználni otthonteremtés céljából. Eszerint a kabinet lehetővé tenné, hogy a lakosság – kellően vonzó kondíciókkal – inkább ingatlanbefektetésekbe forgassa át az állampapír-állománya egy részét.
Az „újraindítási akcióterv” része továbbá:
- a 17–22 év közötti fiatalokat segítő szakmunkáshitel,
- a családi adókedvezmény növelése,
- lehetséges lépések az otthonteremtés tekintetében.
Kitértek a kis- és közepes vállalkozások támogatására is, ennek része:
- a beruházásaikat célzottan támogató 1+1 program,
- a kkv-k digitalizációját előmozdító program annak érdekében, hogy minden kkv saját honlappal és e-mail-elérhetőséggel rendelkezzen,
- közelebbről meg nem határozott, a kkv-k finanszírozásának javítását célzó intézkedéseket, a lehetséges új hitel-, tőke- és garanciaprogramok.
Nagy Márton új terveket osztott meg, Orbán Viktor is képbe került
A nemzetgazdasági miniszter szerint nincs finanszírozási nehézség, az extraprofitadókat azonban a tervezettnél később vezetik ki. Bejelentette: tervben van egy új kkv fejlesztési államtitkárság, és egy új beruházást támogató rendszer létrehozása.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!