Emlékeztettek arra: a tavaly október elseje óta Idősügyi Tanács helyett Idősek Tanácsa néven, kibővült hatáskörrel működő testület nemcsak az idősek életkörülményeit közvetlenül érintő intézkedésekkel kapcsolatban, hanem egyfajta "bölcsek tanácsaként" az általa fontosnak tartott bármely kérdésben is ajánlásokat fogalmazhat meg a kormánynak. A vonatkozó törvények szerint a nyugdíjak minden januárban az infláció mértékével emelkedhetne - ám az elmúlt években a kormány rendszeresen felültervezte az inflációt a - így emelkedett a nyugdíjak reálértéke.
A nemzedékek közötti együttműködéssel összefüggésben a testület kiemelte a köznevelés szerepét. Tájékoztatás hangzott el arról, hogy a Nemzeti alaptantervben miként jelenik meg az idősek tisztelete, a generációs kapcsolatok erősítése, és szó esett az iskolai közösségi szolgálatról is, amely hozzájárulhat az idősek tapasztalatainak átadásához.
A közlemény szerint az önkéntességgel összefüggésben elhangzott: a helyi közösségek megerősítése, a kisközösségek fejlesztése, valamint az idősek önkéntes tevékenységgel kapcsolatos programokba bevonása hozzájárul az idősek társadalomban elfoglalt helyének megerősítéséhez, ezt a minisztérium pályázati lehetőségekkel támogatja.
A tanács a jövőben a kiemelt feladatokkal kapcsolatos állásfoglalások kialakítására munkacsoportokat alakít.
Legolvasottabb
Aggasztó számok jöttek Trumpról: már a republikánusok egy része is így látja
Sokk a magyar egészségügyben: a betegek 89 százaléka nem érti, mi történik vele
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
Drog, prostitúció, titkos nyomozás: újabb robbanás az Epstein-ügyben
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Moszkva atomvádja után lépett London: brutális szankciócsomag jön
Mol-ügy: 15 napig nem jött olaj, most megszólalt a cég a bennfentes vádakról
Hétezer forint felett már gyanús – lehet, hogy eljött a váltás ideje
Ukrajna mellé állt Orbán fő szövetségese – kék-sárga zászlókkal borítják be a minisztériumokat