Eszerint a minimálbér február 1-jei 4 százalékos emelkedésének köszönhetően nő a gyermekgondozási díj (gyed), a diplomás gyed, a gyermekek otthongondozási díja (gyod) és az első sikeres nyelvvizsga megszerzéséhez nyújtott állami támogatás összege is.
A minimálbér növekedése nyomán a gyed maximális összege idén tovább emelkedik, eléri a bruttó 234 360 forintot, míg a diplomás gyed az alapképzésben résztvevő hallgatóknál 117 180 forintra, a mesterképzésben résztvevők esetében 153 300 forintra emelkedik visszamenőlegesen 2021. január 1-től.
Kapcsolódó
A tartósan beteg gyermeküket otthon ápolók számára vezették be 2019-ben a gyodot, amely a gyermek életkorától függetlenül folyósítható. A gyod összege 2021-ben a minimálbér 88 százalékára, azaz 147 312 forintra emelkedik.
Idén is biztosítja a kormány a 35 év alatti fiatalok nyelvvizsga díjához szükséges támogatást. 2021-ben már legfeljebb 41 850 forintot igényelhetnek vissza azok a fiatalok, akik sikeresen tették le az első középfokú vagy felsőfokú komplex nyelvvizsgájukat. A támogatás 2018-as bevezetése óta már több mint 95 ezer fiatal kapta vissza a befizetett nyelvvizsga díját mintegy 3 milliárd forint értékben.
Legolvasottabb
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére