A tárcavezető az Európai Bizottság magyarországi képviselete és a Századvég Alapítvány által az Európai Unióról rendezett pénteki tanácskozáson azt mondta, Magyarország nem akar vitát szítani az uniós intézmények és a tagállamok, a régi és új tagállamok vagy a közép-kelet-európai és a nyugat-európai térség között.

Martonyi János kijelentette: a bizottság javaslata, hogy 2013-tól csökkentsék a Magyarországnak szánt kohéziós támogatást, azért vitatható, mert "egy jövőbeli eseményt feltételez" - mondta, arra utalva, hogy Brüsszel még nem tudhatja, hogyan alakul a büdzsé hiánya. A javasolt szankció feltételes, tehát csak akkor lép életbe, ha a magyar kormány nem hozza meg a szükséges intézkedéseket. A miniszter szerint a kialakult helyzetben mindenképpen méltányos, igazságos és korrekt megoldásra van szükség.

Balázs Péter: időben jött a figyelmeztetés

Balázs Péter korábbi külügyminiszter a bizottság javaslatát megalapozottnak nevezte. Véleménye szerint az uniós intézmény körültekintően járt el. A figyelmeztetés idejében érkezett, a kormánynak megvan az esélye, hogy megtegye a szükséges lépéseket. Mint felidézte, 2004 óta folyik túlzottdeficit-eljárás Magyarország ellen, ebben az előző kormány is "tettestárs", bár "viszonylag jól navigált" abban a helyzetben.

Az Európai Tanács mostani csúcstalálkozóján aláírt fiskális paktumról - a költségvetési fegyelemre vonatkozó új EU-szerződésről - Balázs Péter úgy vélekedett, a szerződés "az integráció mélyítése felé tett lépés". Ugyan két tagállam - Nagy-Britannia és Csehország - nem írta alá a dokumentumot, már az is üdvözlendő, hogy 25 ország egyet tudott érteni a megállapodás tartalmában. Hozzátette: "az integráció további mélyítésében rejlik Európa sikere".

Martonyi János szerint nem az az alapkérdés, hogy föderatív vagy kormányközi lesz-e Európa, hanem hogy mélyül-e az integráció, egységes marad-e az EU. A "differenciálódással", a belső csoportosulásokkal "nagyon kell vigyázni", mert "ha elkezdjük, lehet, hogy nem tudjuk abbahagyni", és túl sok törésvonal alakulhat ki az unióban - közölte a miniszter.

Balázs Péter szerint akkor lehetnek belső csoportosulások az EU-ban, ha "a szűkebb szoba ajtaját nem csukják be", lehet látni, mi történik odabenn, "bárki bemehet", és ehhez nem szabnak időközben újabb és újabb feltételeket. Így a gyorsabb tagállamok magukkal húzhatják a lassabbakat - mutatott rá.

Martonyi: Magyarország nyitott a párbeszédre

Martonyi János kiemelte: az utóbbi hetekben, január közepe óta javult Magyarország nemzetközi megítélése, mert a kormány egyértelművé tette, hogy nyitott a párbeszédre és az együttműködésre. Azt mondta, hogy több korábbi bírálatot az ideológiai különbségek, a pártkonfliktusok és a gazdasági érdekek sérelmei okoztak - fűzte hozzá.

Balázs Péter egy az uniós biztosokra vonatkozó kérdésre azt mondta, az összeurópai érdeket kell képviselniük. Mint megjegyezte, uniós biztosként ő "európai ésszel, magyar szívvel" dolgozott.