A BKK az MTI megkeresésére közölte: december 10-én tesztútvonalon közlekedő autóbuszon próbálták ki először a rendszert, a beépített fedélzeti egység hibátlanul üzemelt, a központi diszpécserszolgálaton folyamatosan nyomon tudták követni a járművet és az utastájékoztatás is megfelelően működött.
Ezt követően néhány dél-pesti vonalon élesben is kipróbálták a rendszert, 260-as Ikarus buszokba telepítették a fedélzeti egységeket. Ekkor viszont több hiba is keletkezett, amelyek javítását a kivitelező Synergon megkezdte. Ezután kezdődhet el a mintegy 2000 érintett busz, troli és villamos felszerelése.
Minden jármű vezetőfülkéjébe beszerelnek egy érintőképernyős fedélzeti egységet, amelyek biztosítják a valós idejű forgalomkövetést és ezek végzik a hangos utastájékoztatást, vezérlik a kijelzőket, valamint az elektronikus jegykezelőket. A fogaskerekű kivételével minden járműre egy új rádiós rendszert is telepítenek, és többre új, LED-es külső és belső utastájékoztató tábla is kerül.
A BKV öreg autóbuszaira a Futár utastájékoztató kijelzőket nem építik be, mivel azok élettartama meghaladja a járművek még várható üzemelési idejét. Az eredeti tervek szerint 257 közterületi kijelzőt telepítettek volna, de ezek száma 263-ra emelkedett. A változás alapvetően néhány nagy értékű csomóponti kijelző "felosztását" jelenti, a nagyok helyett olcsóbb, kisebb méretű, de rugalmasabban telepíthető megállóhelyi kijelzőt helyeznek el.
A projekt keretében 2295 járművön helyeznek el különböző rendszereket, ezek segítségével valós idejű, GPS-alapú nyomkövetés válik lehetővé, így a diszpécserek folyamatosan szabályozhatják a felszíni járművek közlekedését.
Legolvasottabb
Ukrajna mellé állt Orbán fő szövetségese – kék-sárga zászlókkal borítják be a minisztériumokat
Biztonsági őrökkel vitték ki az ellenőröket a fővárosi cégtől – Vitézy szerint valamit nagyon el akartak tüntetni
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Erre várt a Karmelita? Ennyibe kerülnek a nyugdíjasok, rekordpénzt adtak a magyarok a kormánynak
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
Túl van fújva a Barátság-ügy? Az ukránok február 25-re ígérik az újraindítást
Svájc befagyasztotta a diktátor gigászi vagyonát, több száz milliárd forintnyi pénzt zároltak
Hétezer forint felett már gyanús – lehet, hogy eljött a váltás ideje
Nem mindegy, mikor tanult - ennyit érnek az egyetemi évek a nyugdíj szempontjából