Azzal sokan tisztában vannak, hogy a felsőoktatási intézményben nappali képzésben folytatott tanulmányok idejét valamilyen módon beszámítják a nyugdíjhoz szükséges szolgálati időbe, ám azt már kevesebben tudják, ez pontosan hogyan történik.
Először is egyáltalán nem mindegy, hogy az érintettek mikor is folytatták a főiskolai, egyetemi tanulmányaikat: ennek megfelelően eltérnek a rájuk vonatkozó szabályok is.
A nyugdíjtörvény szerint szolgálati időként kell figyelembe venni öregségi nyugdíj esetén az 1998. január 1-je előtt, míg hozzátartozói nyugellátás esetén időpontra való tekintet nélkül a felsőoktatási intézményben nappali képzésben folytatott, a képesítés megszerzéséhez szükséges tanulmányok idejét
- hívta fel a figyelmet a Nyugdíjguru.
Farkas András hozzátette, hogy egészen pontosan a tanulmányi időszak kezdetét magában foglaló hónap első napjától a végét magában foglaló hónap utolsó napjáig eltelt idő számít szolgálati időnek, tehát az, amikor az érintettnek hallgatói jogviszonya volt.
Az egyetemi tanulmányok idejébe az azt megelőzően elvégzett főiskolai tanulmányi időt is be kell számítani.
Ugyanígy kell eljárni akkor is, ha a hallgató egyik felsőoktatási intézményből egy másik felsőoktatási intézménybe iratkozik át úgy, hogy a korábbi tanulmányi idejét az új intézmény beszámítja.
Osztott képzésnél a képesítés megszerzéséhez szükséges tanulmányok idejébe mind az alapképzés, mind a mesterképzés ideje beleszámít - mutatott rá a szakértő. Azt is jelezte, hogy a két egymást követő tanulmányi időszak közötti tanulmányi szünet idejét szintén szolgálati időként kell figyelembe venni.
Fontos tudnivaló az is, hogy ha valaki több képesítés megszerzésére irányuló tanulmányokat folytat, akkor csak az egyik képesítés megszerzéséhez szükséges idő vehető figyelembe.
Ami pedig a külföldi tanulmányokat illeti: külföldi felsőoktatási intézményben nappali képzésben folytatott tanulmányok ideje szolgálati időként akkor vehető figyelembe, ha
- a külföldi állam által kiállított bizonyítvány és oklevél Magyarországon egyenértékűnek ismerhető el, vagy
- a külföldi résztanulmányok idejét a hazai felsőoktatási intézményben nappali képzésben folytatott tanulmányi időbe beszámították.
Ezen feltételek alapján a nappali tagozatos felsőfokú tanulmányok időtartama az öregségi nyugdíj szempontjából automatikusan szolgálati időnek minősül az 1997. december 31-éig terjedő időtartamban.
Viszont 1998. január 1-jétől mindez csak akkor számít szolgálati időnek, ha a hallgató szolgálati idő szerzésére megállapodást köt a társadalombiztosítási hatósággal erre az időtartamra, mégpedig a megállapodás napján érvényes minimálbér 22 százalékával megegyező mértékű nyugdíjjárulék megfizetésével
- hívta fel a figyelmet a nyugdíjszakértő. Jó hír viszont, hogy ezt a megállapodást az érintett öregségi nyugdíjkorhatárának betöltéséig bármikor utólag is meg lehet kötni.
Farkas András a téma kapcsán még egy fontos tudnivalót említett: a nők kedvezményes nyugdíjára jogosító időbe semmilyen felsőfokú tanulmányi időszak nem számítható be.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ukrajna mellé állt Orbán fő szövetségese – kék-sárga zászlókkal borítják be a minisztériumokat
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
Kompenzációt kapnak a pedagógusok, még a választás előtt elutalják
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Erre várt a Karmelita? Ennyibe kerülnek a nyugdíjasok, rekordpénzt adtak a magyarok a kormánynak
Svájc befagyasztotta a diktátor gigászi vagyonát, több száz milliárd forintnyi pénzt zároltak
„Ez lehetetlen!” - üzente az Európai Tanács elnökének Orbán Viktor
Biztonsági őrökkel vitték ki az ellenőröket a fővárosi cégtől – Vitézy szerint valamit nagyon el akartak tüntetni
Kiderült, mely bankok nem férnek bele Nagy Márton ötös tervébe