Az előzetes adatok szerint 41 709 gyermek született az első félévben, ami 4,5 százalékos csökkenést jelent. Ugyanakkor 64 277-en, vagyis 4,3 százalékkal kevesebben hunytak el ebben az időszakban. A természetes fogyás 22 568 ember volt, vagyis 898-cal kevesebb mint 2012 első félévében. Összességében 1976-al kevesebb gyerek született, illetve 2874-el kevesebben haltak meg.
A házasságkötések száma az elmúlt évi kismértékű emelkedést követően 2013 első félévében ismét csökkent. Összességében 14 454 házasságot kötöttek, 143-mal, vagyis egy százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál.
Ezer lakosra 8,5 élveszületés és 13,1 halálozás jutott, előbbi 0,4, utóbbi 0,5 ezrelékponttal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Ezer élveszületésre 5,1 csecsemőhalálozás jutott, 0,3 ezrelékponttal kevesebb az egy évvel korábbihoz képest.
A születések és a halálozások száma régiónként különböző mértékben változott. A születésszám valamennyi régióban csökkent, ennek mértéke Közép-Dunántúlon, Közép-Magyarországon és Nyugat-Dunántúlon volt a legjelentősebb, illetve a Dél-Alföldön és Észak-Alföldön a legkisebb.
A halálozások száma a Közép-Dunántúl kivételével, ahol változatlan maradt, mindenhol mérséklődött. A legnagyobb, 8 százalékos mértékben a Dél-Alföldön. A házasságkötések száma az Észak-Alföldön nőtt a legnagyobb mértékben, illetve Észak-Magyarországon csökkent a legjobban - közölte a KSH.
Legolvasottabb
Már csak néhány óra van hátra és minden megváltozik, jön a nagy fordulat
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni
Kiderült, hol lehet idén fehér a karácsony Magyarországon: ennek sokan örülhetnek
Hideg zuhany az ünnepekre: oda a jólét, a „perverz” megszorításokat pedig mind elszenvedjük
Jó hír jött a kisnyugdíjasoknak, emelkedhet a pénzük
Sulyok Tamás megszólalt a gyermekvédelemről: elárulta, hogy ki a felelős
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Személyi következménye lett a kitudódott vezetői fizetéseknek a HUN-REN-nél