A közlemény idézi Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert, aki hangsúlyozta, a támogatással a kormány több mint 2000 új munkahely létesítéséhez, valamint 3600 munkahely megőrzéséhez járul hozzá, és ezzel érdemben javítja a kkv-szektor versenyképességét.
A tárcavezető közölte, hogy a kormányzat belföldi forrásból eddig több mint 50 milliárd forinttal támogatta a kis- és középvállalkozói szektor munkahelyteremtését, ami nagyban hozzájárult a foglalkoztatás nyolc év alatt bekövetkezett 750 ezres bővüléséhez.
A közleményben kiemelte, a munkahelyteremtő beruházási támogatás célja a foglalkoztatottak számának további növelése, a tartós foglalkoztatás biztosítása Magyarországon. Mint mondta, a támogatással folytatódhat a hátrányos helyzetű térségek felzárkóztatása is, a munkaerőpiac területi különbségeinek csökkenésével párhuzamosan. (Orbán győzelmében bíznak külföldön - gazdasági sokkot okozna a bukása?)
Varga Mihály ismertette, a regionális beruházási, vagy csekély összegű (de minimis) támogatás jogcímen pályázható munkahelyteremtő támogatásból többek között új eszközök, gépek beszerzése, ingatlanvásárlás, bérleti díjak, vagy lízing költségek számolhatók el. A pályázónak 2 éves foglalkoztatási és 3 éves fenntartási kötelezettséget kell vállalnia. A támogatás mértéke nem regisztrált álláskereső személy esetén új munkahelyenként 1,5 millió forint, ezen felül a vállalatok kiközvetített álláskereső foglalkoztatása esetén új munkahelyenként 500 ezer forint, vagy 12 hónap alatt kizárólag közfoglalkoztatási jogviszonyban foglalkoztatott személynél új munkahelyenként 800 ezer forint, és kedvezményezett járásban vagy településen új munkahelyenként további 400 ezer forint kiegészítő támogatást kaphatnak - tette hozzá a miniszter.
A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel
Legolvasottabb
Súlyos következménye lehet, hogy megduplázták az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Katasztrófa az egészségügyben: 32 ezer beteg rekedt a műtők előtt, egyesek 2030-ra kaptak időpontot
Készüljön: hétfőn visszatér a tömeg a boltokba, berúgta az ajtót az árréstop
Nyomasztóan kemény évek jönnek az ingatlanpiacon, brutális számokat kellene hozni
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Százezrek haltak bele az idén, pedig mindenki azt hitte, hogy irány a Hold
Emelné a nyugdíjkorhatárt és csökkentené az egészségügyi szolgáltatásokat a kancelláriaminiszter
Újabb világjárvány köszönthet ránk 2026-ban, ellenszer sincs
Kínai rendőrök helyett, kínai autók érkeznek hazánkba