Az elmúlt napokban közel ötezren lehetnek olyanok, akik most tudták meg, hogy nyert a korábban, akár már egy évvel ezelőtt beadott uniós pályázatuk - írta saját összesítésére hivatkozva a portál.
A múlt hét keddi bejelentés szerint a Vidékfejlesztési Programban első körben eredményt hirdettek a falusi turizmus fejlesztését célzó pályázaton: 550 pályázó 23 milliárd forintot nyert és rövidesen további nyerteseket hirdetnek ki.
Csütörtökön az NGM is közölte, hogy a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) több mint 2330 mikro-, kis- és középvállalkozás nyert 16 különféle pályázati felhíváson összesen 52 milliárd forintnyi támogatást.
A Miniszterelnökség szintén csütörtökön jelentette be, hogy közel 1800 gazdálkodó számára újabb 30 milliárd forint vidékfejlesztési forrás odaítéléséről döntöttek. A támogatás többek között az öntözésfejlesztési és élelmiszer-feldolgozási beruházások megvalósítását, valamint a fiatal mezőgazdasági termelők indulását is segíti. A vidékfejlesztési program keretének már 94 százalékát, több mint 1220 milliárd forintot lekötöttek.
Ma a Világgazdaság arról számolt be, hogy megkezdték a nyertes pályázók kiértesítését a 17 milliárd forintos keretösszegű, a kkv-k versenyképességét adaptív technológiai innovációval növelni kívánó felhívásban (Ginop-2.1.8). A támogatott projektkereső adatbázisában egyelőre az látszik, hogy az Irányító Hatóság eddig 79 projektgazdának ítélt oda 981 millió forintot.
Így mindösszesen az elmúlt napokban közel 4800 nyertes örülhet 106 milliárd forintnyi uniós támogatásnak - összesített a Portfolio.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem