A lap szerint csak csökkentett ágyszám mellett tudják ugyanis biztosítani dolgozóik számára a nyári szabadságok kiadását. Közben kimerültségre hivatkozva visszaadta osztályvezetői megbízását a belgyógyászat főorvosa.
A vidéki kórházakban az orvos-, a nővér- és az asszisztens létszám is kritikus állapotban van - mondta Sinkó-Káli Róbert, a Jászberényi Szent Erzsébet Kórház megbízott főigazgatója - olvasható a portálon.
Annak érdekében, hogy a munkatársaink kivehessék nyári szabadságukat, részlegesen szüneteltetni kell egy-egy osztály működését, és így létszámot tudunk megspórolni, a beosztás bruttó keretét tudjuk csökkenteni.
A főigazgatótól elmondta, hogy júliusra és augusztusra elrendelte a krónikus osztályon huszonnégy-, a belgyógyászaton tizennyolc-húsz, a rehabilitációs osztályon pedig tizenöt ágy működésének szüneteltetését, ezeket átmenetileg kivonják az ellátásból. Azért van erre lehetőség, mert a nyári hónapokban általában jóval kevesebb beteg érkezik a kórházba, mint az év más időszakában.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Megérkezett a szabadalom, amivel hatost dob Magyarország az elektromos autózásban
Német gazdasági minisztérium: „Magyarországgal problémák vannak”
Ez a három vármegye vezeti az influenzás listát
Budapest helyett Bukarest: elhappolják Trumpot Orbán Viktor orra elől?
Megszületett a döntés a gázkazánok betiltását illetően
Áprilistól minden metróvonalon jön a változás, új fizetési rendszer indul
Demográfiai vészhelyzet: közel 900 ezer fős népességcsökkenés egy év alatt
Kemény döntés született: ezek a legújabb intézkedések a kritikus infrastruktúra védelmére
Egy órával kevesebb alvás – ekkor kell előre tekerni az órákat