A Pénzügyminisztérium (PM) idén 4,3 százalékos gazdasági növekedést, a bruttó hazai termék 4,9 százalékára csökkenő költségvetési hiányt és 76,1 százalékára javuló államadósságot jelez az Európai Bizottságnak megküldött legújabb Konvergencia Programban.
Az idei program a versenyképesség javítását, a kiegyensúlyozott és fenntartható gazdasági növekedést, valamint az átlagos európai fejlettséghez történő további felzárkózást célozza – közli a PM. Ennek megfelelően jelentős revíziókat irányoz elő egészen 2026-ig.
A dokumentum 2022-ben 4,3 százalékos, 2023-ban 4,1 százalékos növekedést jelez, míg a következő négy évben a bővülés mindvégig meghaladhatja a 4 százalékot. A Konvergencia Program emellett az egyensúlyi mutatók tartós javítását irányozza elő: 2026-ig a hiány mértéke a GDP 1 százalékára, míg az államadósság 63,1 százalékra csökkenhet. A dokumentum szerint bár a koronavírus-járvány egyre kevésbé jelent növekedési kockázatot, az orosz-ukrán háború elhúzódása több oldalról is kedvezőtlenül hat a gazdaságra, amely növeli az előrejelzések bizonytalanságát.
A 2021-es tervhez mérten a tavalyi látványos kilábalás jócskán meghaladta a tervet, idén viszont 4,3 százalékra kellett módosítani a korábbi 5,2 százalékos növekedési célt. A program értelmében 2023-tól nincs érdemi eltérés a tavaly megfogalmazott növekedési számokban.
Az egyensúly javulásában látványosabb a korrekció, a hiányt a tavaly megfogalmazott tempónál is gyorsabban mérsékelné a kormányzat. Ugyanez vonatkozik az államadósságra, így ha beigazolódnak a tervek, nagyjából a mostani, 2026-ig tartó pálya végére tarthat ott a magyar gazdaság, hogy teljes egészében helyreállt a Covid által okozott sokkból, és kiheveri az akkori, és a 2022-es választást megelőző többletköltségek terhét.
A Konvergencia Program erre az évre 8,9 százalékos inflációt jelez előre, a ráta 2023-ban csökkenhet érdemben. Ez mérsékeltebb, mint akár a Magyar Nemzeti Bank 9, vagy a Nemzetközi Valutaalap 10 százalékot is meghaladó prognózisa 2022-re.
A napokban Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter lényegében bejelentette, hogy a megváltozott körülmények miatt költségvetési korrekciók kellenek, ezeken dolgozik is a gazdasági kormányzat. Ebből annyit tudni, hogy az árstop lépések hatályát meghosszabbították július elejéig.
Az még egyelőre nem tisztázott, hogy az előirányzott számokat milyen konkrét stratégia mentén kívánja elérni a kormány, lévén ehhez kellene egy új kabinet. Orbán Viktor átvette újabb megbízatását, és a május második felére megalakuló újabb felállásban a gazdaság terén is újítások várhatók.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)