A szezonálisan és naptárhatással kiigazított magyar GDP-növekedés a negyedik negyedében 4,8 százalék volt éves összevetésben, ami 0,4 százalékponttal alacsonyabb, mint az előző negyedév mutatója. Ez közel összhangban van azzal, amit a Leading HUBE alapján előre jeleztünk - adta hírül a modell "gazdája", Virovácz Péter, az ING Bank Zrt. vezető makroelemzője.
Továbbra is úgy látja, hogy 2018-ban elérte a csúcspontját a magyar gazdaság teljesítménye, és 2019-ben egy mérsékelt lassulás veszi kezdetét. Ugyanakkor ennek tempója nagyban függ majd attól, hogy pontosan mekkora lesz és mit tartalmaz majd a várhatóan tavasszal érkező gazdaságvédelmi program.
A szakértő továbbra is arra számít, hogy a magyar gazdaság lassul a következő negyedévekben. Bár az az ipar rendkívül erősen zárta 2018-at, a a kapacitáskorlát problémát jelenthet, még úgy is, hogy a rendelésállomány közel 7 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A kiskereskedelem a múlt év legrosszabb teljesítményével rukkolt elő decemberben, ami kedvezőtlen jel 2019-re. Az építőipar is havi összevetésben zsugorodott tavaly decemberben, és az év/év ütem is veszített a lendületből. A recessziótól való félelem, vagy a jelenlegi stagnálás a német gazdaságtól szintén nem segíti a "puha" indikátorok alakulását, rontva ezzel az üzleti környezetet.
Összességében a friss Leading HUBE indikátorok az előző hónaphoz képest estek, jelezve a gazdaság további lassulását. A hó/hó mutató hat egymást követő hónapban a negatív tartományban ragadt. Az éves bázisú HUBE indikátor 2016 eleje óta nem látott mélypontra esett, így megint közelebb került a negatív értékhez.
A Leading Robust azután, hogy az előző hónapban negatív tartományba süllyedt, nem tudott javítani és tovább esett. Az év/év Robust indikátor eközben két éves mélypontra csökkent. Mindezek alapján kijelenthető, hogy 2019 első felében folytatódhat a tavalyi év végén megkezdődött gazdasági lassulás. Amennyiben a gazdaságvédelmi program sikeres lesz, úgy továbbra sem kizárt, hogy a jelenleg várt 4 százalék felett alakuljon a gazdasági növekedés 2019 egészében - teszi hozzá óvatosan Virovácz Péter.
Legolvasottabb
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Árpád fejedelem útja: 88 km/h-s gyorshajtót is rögzítettek a traffiboxok