Európában a magyaroknak a legrosszabb a biztonságérzetük. Az OECD 2017. novemberben megjelent elemzése szerint a magyar lakosságnak csak a fele érzi magát biztonságban, ha sötétedés után az utcán kell tartózkodnia.
Eközben a rendőrségi statisztikák szerint Magyarországon egyre jobb a közbiztonság - írta a napilap. A regisztrált bűncselekmények száma 2016-hoz képest 2017-ben több mint 80 ezerrel csökkent, de azok kárértéke mintegy 220 milliárd forintról csaknem 400 milliárdra nőtt. A látványos emelkedés mögött nagyrészt intellektuális bűncselekmények állnak.
Kapcsolódó
A bűnesetek számának csökkenése törvényi változásokra is visszavezethető. A Büntető törvénykönyv például már csak szabálysértésként rendeli büntetni a 10 gramm mennyiségnél kevesebb új pszichoaktív anyag megszerzését és tartását. Ugyanígy hatással volt korábban a számokra az, hogy a szabálysértési értékhatárt 20 ezerről 50 ezer forintra emelték.
Jelentősen csökkent a lopások száma: a 2016-os több mint 92 ezernél tavaly 20 ezerrel kevesebbet regisztráltak. Több mint tíz százalékkal lett kevesebb a testi sértés és a garázdaság is. Nem látványosan, de valamivel csökkent a kapcsolati erőszak és az állatkínzás. Tavaly 3 emberrablás történt, kevesebb mint fele az előző évinek. Kilométeróra meghamisításért 68, kuruzslásért 9 eljárás folyik. Lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés miatt 487 ügy van folyamatban.
Címlapkép forrása: Police.hu
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra