A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél alkalmazásban állók száma a nemzetgazdaságban 2006. január-novemberben átlagosan 2 millió 792 ezer volt - áll a KSH jelentésében. A nemzetgazdaságban összességében a bruttó átlagkeresetek 7,7 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 7,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A január-novemberi reálkereset (a fogyasztóiár-index 3,7 százalékos növekedése mellett) 3,6 százalékkal nőtt a nemzetgazdaságban az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az év első tízenegy hónapjában a költségvetési szférában 2,1 százalékkal dolgoztak kevesebben, mint egy évvel korábban, a versenyszférában 0,6 százalékkal nőtt a létszám. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó 168 500 forintot, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 159 100 forintot kerestek 2006. január-novemberben. A költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 192 500 forint volt a KSH adatai szerint. 2006. január-novemberben a versenyszférában dolgozók bruttó átlagkeresete 8,6 százalékkal, a költségvetési szférában dolgozóké 6,6 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit, ez nemzetgazdasági szinten 7,7 százalékos növekedést jelent. A nettó keresetek átlagosan 7,4 százalékkal, a költségvetés területén 6,3 százalékkal, a versenyszférában 8,2 százalékkal emelkedtek. Az alkalmazottakat terhelő egészségbiztosítási és munkavállalói járulék szeptembertől történő emelése miatt az év utolsó hónapjaiban a nettó kereset dinamikája mérséklődött (novemberben a nettó keresetek 3,8 százalékkal haladták meg az előző évi szintet). A január-novemberi nemzetgazdasági átlagos nettó átlagkereset 109 800 forint volt (ezen belül a fizikai foglakozásúaké 81 500 forint, a szellemi foglalkozásúaké 142 200 forint). A nemzetgazdasági szintű havi átlagos munkajövedelem 177 400 forint volt, 7,9 százalékkal magasabb az előző év január-novemberinél. A munkajövedelem kereseten felüli része 2006. január-novemberben átlagosan 5,0 százalék volt.