Dánia új nyugdíjtörvényt fogadott el, amely szerint 2040-től 70 évre emelik a nyugdíjkorhatárt. Az új szabály azokra vonatkozik majd, akik 1970 után születtek – számolt be a Dívány.
A nyugdíjkorhatárt 2006 óta a várható élettartamhoz igazítják Dániában, és ötévente felülvizsgálják. Ez alapján a következő években fokozatosan emelkedik a küszöb: 2030-ban 68 év, 2035-ben 69 év lesz a nyugdíjba vonulás ideje. Bár a kormány hangsúlyozza, hogy minden változást az aktuális gazdasági és társadalmi helyzethez mérten vezetnek be, a társadalmi ellenállás már most erősödik.
Kapcsolódó
Sokan igazságtalannak tartják a döntést. A dán szakszervezetek szerint felesleges a korhatár emelése, hiszen az ország gazdasága stabil, és már így is náluk a legmagasabb a nyugdíjkorhatár.
Egy fizikai munkát végző férfi szerint az új szabály leginkább azokra nézve hátrányos, akik nem irodában dolgoznak, hiszen például ő is komoly fizikai terhelésnek teszi ki magát minden nap.
Nagy az eltérés Európában:
- Svédországban már 63 évesen nyugdíjba lehet menni;
- Olaszországban és az Egyesült Királyságban 67 év a korhatár;
- Franciaországban hatalmas tiltakozás kísérte a 62-ről 64 évre emelést;
- Magyarországon pedig jelenleg 65 éves korban lehet nyugdíjba vonulni, ha megvan a legalább 20 év szolgálati idő.
Nyugdíjbombán ül Európa – Magyarország fogyása már dobogós
Az Európai Unió lakossága elérte történelmi csúcsát, de a felszín alatt komoly feszültség gyűlik: miközben a népesség öregszik, a munkaképesek aránya zuhan, a nyugdíjrendszerek pedig egyre nagyobb nyomás alá kerülnek. Magyarország már a leggyorsabban fogyó országok dobogóján áll – és a jövő még keményebbnek ígérkezik.Bővebben>>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Útra keltek a fuvarozók: elesett a pálya a több ezresre bővülő tüntetés miatt, Lázár tárcája továbbra is értetlenül áll
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
Meghalt Chris Rea
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek