BUX 132633.84 -0,17 %
OTP 41730 -0,52 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Kiutasítják a hajnalban elfogott ukrán pénzszállítókat Magyarországról

Az államtitkár szerint a vizsgálat során kiderült, hogy az akció irányítását az Ukrán Védelmi Szolgálat egykori tábornoka felügyelte.

2026. március 6. péntek, 13:12

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal feltárta annak a hét ukrán állampolgárnak a hátterét, akiket a hatóságok egy Magyarországon zajló, nagy mennyiségű készpénz és arany szállításával kapcsolatos ügyben állítottak elő - közölte Kovács Zoltán a Facebookon közzétett posztjában.

A kormányzat kommunikációért felelős államtitkára elmondta,

a vizsgálat során kiderült, hogy az akció irányítását az Ukrán Védelmi Szolgálat egykori tábornoka felügyelte, helyettese pedig az ukrán légierő egykori őrnagya volt.

A műveletben több, katonai tapasztalattal rendelkező személy is részt vett.

Kovács Zoltán kijelentette:

"mindezek fényében a magyar hatóságok a hét érintett személyt a mai napon kiutasítják Magyarország területéről".

Hozzátette, Magyarországon a törvény mindenkire egyformán vonatkozik. "Hazánk biztonságát és szuverenitását meg fogjuk védeni – bárhonnan érkezzen is a fenyegetés". 

Economx
Economx

Ez is érdekelhet