Hétfőn általában gyengén felhős, napos időre számíthatunk, északon és délkeleten képződhet kissé több gomolyfelhő, majd éjszakára mindenütt kiderül az ég.
Kedden a sok napsütés mellett kevés felhő lesz az égen. Csapadék nem várható. Napközben az ország keleti harmadában erős lökések kísérhetik az északi, északkeleti szelet, majd éjszakára a Zemplén kivételével mindenhol mérséklődik a légmozgás. Kedden keleten az északkeleti, a Kisalföldön a délkeleti szél időnként megélénkül.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 16 fok között valószínű, de az Északi-középhegység völgyeiben akár 8 fokig is lehűlhet a levegő.
A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 26 és 30 fok között alakul.
Legolvasottabb
Ukrajna mellé állt Orbán fő szövetségese – kék-sárga zászlókkal borítják be a minisztériumokat
Megérkezett az MNB várva várt döntése
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
Túl van fújva a Barátság-ügy? Az ukránok február 25-re ígérik az újraindítást
Biztonsági őrökkel vitték ki az ellenőröket a fővárosi cégtől – Vitézy szerint valamit nagyon el akartak tüntetni
Erre várt a Karmelita? Ennyibe kerülnek a nyugdíjasok, rekordpénzt adtak a magyarok a kormánynak
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Svájc befagyasztotta a diktátor gigászi vagyonát, több száz milliárd forintnyi pénzt zároltak
Hétezer forint felett már gyanús – lehet, hogy eljött a váltás ideje