Lakatos Mónika példaként említette, hogy 2016-ban a legnagyobb hatással járó szélsőséges esemény a Matthew hurrikán volt, amely főleg Haitit érintette, a Karib-térségbeli ország 2010-ben is humanitárius katasztrófát szenvedett el. A Meteorológiai Világszervezet (WMO) friss jelentésének előrejelzése szerint 90 százalék az esély arra, hogy az idei lesz az eddig mért legmelegebb év a világban. Lakatos Mónika elmondta, hogy a növekvő tendencia évek óta tart, a múlt évi, de már a 2014-es év is globálisan a legmelegebbnek számított. Ez a melegedés az éghajlatváltozás nyilvánvaló tünete, lesznek olyan területek, amelyek a klímaváltozás nyertesei lesznek, de többen lesznek, akik káros hatásokat fognak elszenvedni.
Példaként említette, hogy Magyarországon a tenyészidőszak korábbra tolódott, ami lendítheti a mezőgazdasági termelést. Ugyanakkor éves szinten csökkent a rendelkezésre álló vízmennyiség, mert kevesebb napon hullik csapadék, s az is koncentráltabban, intenzívebben. Így ez a mezőgazdaság számára kihívást jelenthet.
Az Északi-sark térségénél a legnagyobb a melegedés. Az olvadó jégtáblák közelében a kontinensek gleccserei is intenzívebben olvadnak. Grönland jege is korán elkezdett olvadni. Az évszázad közepére teljesen jégmentessé válhat a térség. A meteorológiai szolgálat kutatója ugyanakkor úgy véli, a klímaegyezmény fontos lépés volt, s ha az abban foglalt vállalásokat valóban teljesítik, az optimizmusra adhat okot.
Legolvasottabb
Megszületett a döntés a gázkazánok betiltását illetően
Nagy változás a gázszámláknál, megszólalt az MVM: erről jobb, ha mindenki tud
Valami nem stimmel a magyar nagydíj körül, egyre nagyobb a bizonytalanság
Marine Le Pen ismét belebukott a próbálkozásba
Nem infláció, hanem sokk: ez lett az új arany, nem bírják pénztárcával a magyarok
Elképesztő, hogyan áll a forint, évek óta nem láttunk ilyet
Állampapír helyett? Csúcsvállalatok kínálnak versenyképes hozamot
Atomcsapással fenyegetett meg három országot Medvegyev
Áprilistól minden metróvonalon jön a változás, új fizetési rendszer indul