A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) által szervezett demonstráció résztvevői, azonnali 5 százalékos, de legalább a 10 ezer forintot elérő béremelést követeltek a kormánytól. A tüntetők, jelképesen "virgácsot" küldtek a kormánynak, amivel arra kívánták felhívni a figyelmet, hogy a közszolgálatban dolgozóknak 2008 óta egyharmadával csökkent a reálkeresete és a 2015-ös költségvetésben sem szerepel béremelés.
Boros Péterné, az MKKSZ főtitkára azt hangsúlyozta, hogy a bérrendezések elmaradása miatt veszélybe került a teljes magyar közszolgálat. Úgy vélekedett: azért jelentek meg csak néhány százan a demonstráción, mert mindenki félti az állását, attól fél, ha a jogaiért kimegy az utcára ott is marad. Azt mondta, hogy a teljes közszolgálati szférában követelik az életpályamodell bevezetését, amelynek nyomán 2017-re legalább a 2008-as fizetések reálértékét elérhetné a közszolgálati dolgozók jövedelme.
Bárdos Judit, a Belügyi Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének főtitkára szerint a munkáltató olyan "biorobotokká" nevelte a dolgozókat, akik a munkahelyen nem mernek beszélni, kérdezni és véleményt mondani.
Földiák András, a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetének elnöke szégyennek nevezte, hogy 20 éves munkaviszony után, felsőfokú végzettséggel a bérminimumot, vagyis havi 87 ezer forintot viszi haza a munkatársak zöme.
Varga László, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke arról beszélt, hogy Magyarország csak a bérek lemaradásában éllovas, de minden másban sereghajtó.
Sebes József, a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetségi Tanácsának tagja azt követelte, hogy a cafeteria összege érje el a versenyszféra színvonalát és szüntessék be a közszolgálatban a törvénytelen túlóráztatást, illetve töröljék el a bizalomvesztés jogintézményét.
Ferenc Norbert szociális munkás pedig úgy fogalmazott, hogy a "hivatásból szívatás lett". Ennek pedig az az eredménye, hogy a fiatal diplomások gazdasági menekültként külföldön keresik a boldogulást.
A demonstráció résztvevői a Mikulás-nap alkalmából egy puttonyba helyezték el a követeléseiket, amelyet elküldtek a kormánynak.
Legolvasottabb
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Nemcsak szórakoztatnak, milliárdokat mozgatnak a társasjátékok
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban
Kutatás van, de pénz lesz belőle? Magyarország a kritikus ponthoz ért