Több száz mázsa halat szállítanak decemberben naponta az üzletekbe a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. telelőtavaiból – közölte a társaság vezérigazgatója. Simon Károly tájékoztatása szerint az ország legnagyobb pontytermelő gazdasága évente 1500 tonna pontyot értékesít, a halak fele decemberben kerül a vásárlók kosarába.
A 107 éves, 100 százalékban magyar állami tulajdonú halgazdaság 5000 hektáron gazdálkodik, ebből 3000 hektár a tófelület. A gazdaságban 120 embert foglalkoztatnak, tavalyi árbevételük 1,426 milliárd forint volt, idei bevételi tervük 1,5 milliárd – ismertette a cégvezető.
Hozzátette: az 1500 tonna ponty 80-90 százalékát a magyar piacon értékesítik, 10-20 százalékát Romániába exportálják, Ausztriába pedig süllőt szállítanak.
A vezérigazgató azt mondta, egyre nő a kereslet a feldolgozott halak iránt: mára 50-50 százalék az élő halak és a saját feldolgozó üzemükből konyhakészen kikerülő termékek értékesítési aránya.
Az idei karácsonyi forgalom erősebb a tavalyinál, ami annak is köszönhető, hogy az árak az elmúlt egy évben nem emelkedtek: a hortobágyi ponty kilóját 1899, a szürke harcsáét 4000 forintért kínálják – jelezte Simon Károly.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban
Nézze meg, hogy vett-e ilyet a Lidl-ben, ha igen, ne egye meg!