A Magyar Közlönyben megjelent határozat az idei és a jövő évi központi költségvetés Gazdaság-újraindítási Alap fejezetét egy új alcímmel egészítette ki. Ennek megnevezése így szól: "A koronavírus-járvány következtében szükségessé vált versenyképesség-növelő támogatás". Ebbe került az idei költségvetésben 12 milliárd 913 millió forint azzal, hogy ebből valamennyi kifizetés áthúzódik a jövő évre, ezért kellett a 2022-es büdzsében is ezt az új címet létrehozni.
Egy hónapja írtunk arról, hogy szeptemberben az év eddigi legnagyobb pénzmozgása zajlott a költségvetésen belül, a Gazdaság-újraindítási Alapból három kormányhatározattal összesen 714 milliárdot vontak ki. Ez óriási ugrás ahhoz képest, hogy a Gazdaságvédelmi Alapról átnevezett Gazdaság-újraindítási Alap számlálója augusztus végén még 500 milliárdnál járt.
Október végén pedig arról adtunk hírt, hogy a Gazdaság-újraindítási Alapból 34,4 milliárd forintot csoportosított át a kormány. Ebből a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság 26,2 milliárdhoz jutott beruházásra és felújításra. A közgyűjtemények részesedése 4,5 milliárd forint, ebből személyi juttatásra 1,1 milliárd fordítható. A turisztikai fejlesztési célelőirányzat részesedése pedig 1,3 milliárd forint.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet