Az elmúlt évtizedben a hasonló hőhullámok alatt hazánkban is egyre több 100 hektárnál (1 millió négyzetméternél) nagyobb területet érintő koronatűz keletkezett. Sajnos a magyarországi erdőtüzek 99 százaléka emberi mulasztás következménye. Mivel a tűz sokszor a szomszédos területekről terjed át az erdőre, mindenhol fontos az elővigyázatosság.
A jelenleg érvényben lévő országos tűzgyújtási tilalom értelmében tilos a tűzgyújtás a kijelölt tűzrakó helyeken, valamint az erdők és fásítások határától számított kétszáz méteres körzetben lévő külterületi ingatlanokon. Mégsem kell azonban reggeli kávé és meleg étel nélkül maradniuk az erdőben túrázóknak, hiszen - az erdőtörvény alapján - gáz égőfejet és zárt tűzterű sütő-, főző-, melegítő eszközt használhatnak, noha ezekkel is fokozott óvatossággal kell eljárniuk.
Kapcsolódó
A Nébih kéri a lakosságot, hogy lehetőleg a tilalommal nem érintett belterületi ingatlanokon se rakjanak tábortüzet ebben az időszakban, mert a felszálló izzó zsarátnokokat a szél több száz méterre repítheti, hamuvá változtatva a környékbeli erdőket. Inkább részesítsék előnyben az elektromos grillsütőket, ha ez nem áll módjukban, akkor pedig minél kisebb tüzet gyújtsanak a kertjükben!
A szabadban dohányzók minden esetben használják a hamutartót, mert az eldobott cigarettacsikk percek alatt képes meggyújtani a kiszáradt aljnövényzetet.
Csupán egy másodpercnyi odafigyeléssel több hetes tűzoltást és évtizedes helyreállítást előzhetünk meg.
Az aktuális tűzgyújtási tilalomról, valamint az erdőtűz-megelőzéssel kapcsolatos hasznos tudnivalókról a www.erdotuz.hu oldalon tájékozódhatnak.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló