Márciustól havi 270 ezer forinttal, bruttó 2 millió 672 ezer forintra emelkedik Kövér László házelnök fizetése, továbbá majdnem 200 ezer forinttal többet kapnak a frakcióvezetők, és minden más képviselő alapilletménye is nő 100 ezer forinttal - számolt be az RTL Klub Híradója.
Tavaly július óta ugyanis egy új törvény alapján automatikusan a nemzetgazdasági átlagkeresethez igazítják a képviselők fizetését - egy képviselő ennek háromszorosát kapja meg alapilletményként.
- Így egy képviselő tiszteletdíja bruttó 891 ezerről 989 ezer forintra nőtt.
- Egy parlamenti képviselő bizottsági tagként a tavalyi 1 millió 69 ezer helyett márciustól már 1,187 millió forintot keres.
- A pártok frakcióvezetőinek fizetése 1,782 millióról 1,979 millióra emelkedett.
Az ellenzéki pártok azt mondják: jótékonykodnak a plusz pénzből. A Fidesz szerint összességében az emelés után is kevesebbe kerülnek a képviselők, mint 2014 előtt, amikor még nagyobb volt a parlament - írta az rtl.hu.
Legolvasottabb
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Nézze meg, hogy vett-e ilyet a Lidl-ben, ha igen, ne egye meg!
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Savanyú érzés: első osztályú gyümölcsként kínálják az állati takarmányt
Ez vár a nyugdíjasokra jövőre
Készül a kormány a háborúra, mobilalkalmazással találhatjuk meg a legközelebbi óvóhelyet
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban