A televíziós hotelversenyben 2023 augusztusától január végig a nézők összesen több, mint 105 ezer szavazatot adtak le a számukra legszimpatikusabb szálláshelyekre.
Az év hotele közönségszavazás döntőjének nyertese a nézők szavazatai alapján, így 2023 legjobb hotele a keszthelyi Sirius Hotel****superior lett, amely először vett részt a versenyben, a döntőben pedig a szavazatok 20,2 százalékát szerezte meg. A közönségszavazás egyedi díját a szálloda igazgatója, Bihari Dávid vette át.
A döntőben leadott szavazatok 19,9 százalékával a második a hajdúszoboszlói Hotel Aurum**** lett.
A dobogó harmadik fokára pedig a balatonfüredi Hotel Vinifera Vine & Spa*****superior állhatott fel a döntőben leadott szavazatok 17,7 százalékával. Ez a balatoni hotel szintén újoncként vett részt a versenyben.
A díjnyertes Sirius Hotel a Nyugat-Balatoni régióban, Keszthelyen található a vízpart mellett. A családbarát keszthelyi szálloda 128 teraszos, panorámás szobával rendelkezik, valamint 1500 m2 alapterületű exkluzív Spa és Wellness világgal várja a vendégeket, ahol a szaunák is panorámásak.
A díjat a verseny története során először nyerte el balatoni szálloda. Ráadásul két olyan balatoni hotel is a legjobb háromban végezett, melyek 2023-ban fogadtak először vendégeket.
Krausz Gábor: A 200 ezer forintos vacsora már nem jellemző
A külföldi jó éttermek után a vendégek Magyarországon is szeretnének jó minőséget kapni – vélekedik a sztárséf. Hogy mit mondott még Krausz Gábor a gasztronómiáról és a piaci trendekről, arról ITT írtunk bővebben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Botrány a Vatikán árnyékában: lemosták a „Meloni-angyal” arcát a bazilika freskójáról
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat