A magyar ügyfelek hívásainak körülbelül 12 százaléka érkezik külföldről, a többiek idehaza akadnak el az úton - mondta Gilyén Ágnes.
Ennek legalapvetőbb oka a hazai gépjárművek magas átlagéletkora, amely a legfrissebb adatok szerint 15 év - közölte.
Növekszik a biztosítások száma is, 2017 azonos időszakához viszonyítva idén több mint 20 százalékos az emelkedés - tette hozzá Gilyén Ágnes.
Idén 23 ezer esetben segített a Europe Assistance az autósoknak Európa-szerte. (Az autósok egy része örülhet, a másik nem.)
A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra