Az ülés utáni luxembourgi sajtótájékoztatón emlékeztetett: az Európai Bizottság is elismerte, hogy Magyarország visszatért a helyes pályára. Felidézte, hogy a felfüggesztésről márciusban született döntés az - egyébként magyar elnökség alatt kidolgozott - úgynevezett hatos jogszabálycsomagban foglalt előírások alapján. Mint mondta, fontos volt a miniszterek számára, hogy lássák, működnek-e az új uniós szabályok. A felfüggesztés visszavonásáról született mostani döntés azt mutatja, hogy működnek, és ez nagyon pozitív mind Magyarország, mind az EU számára - fogalmazott Vestager.
A pénzügyminiszteri tanács előzőleg közleményt is kiadott a témáról, és ebben úgy értékelte: Magyarország eleget tett a tanács márciusi ajánlásainak, és megfelelő intézkedéseket hozott annak érdekében, hogy az uniós előírások szerint kiigazítsa államháztartási hiányát.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter Luxembourgban úgy nyilatkozott: a döntés azt is jelenti, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta a Széll Kálmán-terv 2.0-ban szereplő államháztartási konszolidációs programot. "Először kaptunk olyan nyílt és egyértelmű visszajelzést az Európai Uniótól, hogy Magyarország az elmúlt két év nem könnyű, ámde áldozatos munkája révén az állam pénzügyeit rendbe tette" - fogalmazott a magyar miniszter.
Legolvasottabb
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Újra támad az Ipoly: két határút is eltűnt a víz alatt Nógrádban
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar